Valaha megkezdett bejegyzés-sorozatom folytatom. Szándékom hajdan az volt ezzel az írással, hogy bemutassam az általam kedvelt zenészeket, együtteseket és lehetőleg olyanokat, akik szélesebb körben nem ismertek (=ingyen reklám :P). Most egy olyan együttesről szó, amely annyira talán nem is ismeretlen a magyar közönség előtt, hisz számaikat olykor játsszák a rádiók és még egy viszonylag sikeresebb magyar filmhez is adták betétdallal a nevüket.

Ez az együttes nem más, mint a Roy & Ádám (trió), akiket mostanában újra felfedeztem. Az a nagy büdös helyzet, hogy Magyarországon igen csak kisebbségben vannak az igényes és szélesebb körben terjeszthető hangszeres zenét játszók (és befogadók is). A Roy & Ádám véleményem szerint ezen kevesek egyike. Manapság inkább a különféle DJ-k, MC-k meg mindenféle kétbetűs emberek jelennek meg és futnak be kérész életű "szakmai" életet. Nem véletlen ez sem. Ők könnyedebb szórakozást nyújtanak, de gyorsan kifújnak és maradandót szinte sosem tesznek le az asztalra.

Szóval a Roy & Ádám egy olyan zenekar, amelyik tényleg ért ahhoz, amit csinál és igenis van helyük a porondon annak ellenére, hogy a médiában viszonylag keveset szerepeltetik őket. Történetük valahol a 90'-es évek közepén indul, akkor még Tramps nevű együttesben, ahol Roy és Ádám kivételével gyakran cserélődtek a tagok. Aztán 1998-ban külön együttest alapítottak. Első nagy sikerű számuk a 'Csapból is én folyok!', ami nyilván sokaknak ismerős. A zenekar állandó tagjai közé felvette a Békéscsabáról származó Zolit, de nevet nem változtattak, csak mostanság utána rakják, hogy trió. Zolit ez állítólag nem zavarja. Valószínűleg azért, mert a zenekar mint 'Roy & Ádám' lett elterjedt márka, amit lerombolna a változtatás. Mára már több mint 10 évesek és 5 nagylemezen vannak túl. Mindig is fontos volt számukra az élőzene. (Ha nem hiszed, akkor keress rá a YouTube-on és garantálom, hogy egyetlen koncertfelvételt sem találsz, ami playback lenne. És mégis népszerűek... Ki érti ezt...?)

A Roy & Ádám-hoz hasonló zenekarok bizonyítják be nekem, hogy népszerűen nem csak a szerelem/szakítás témáját lehet feldolgozni a dalokban. Álljon is hát itt erre egy ékes példa:

Bár engem nem hívott fel Orbán Viktor személyesen - mint kedves kollégámat -, hogy biztasson a Szociális Konzultációban való részvételre, de azért érdekel a kérdés.

A minap meg is kaptam családom többi tagjával egyetemben azt a bizonyos kérdőívet. A korábbi alkotmányos változatához hasonlóan most is megvizsgálom a kérdések tartalmát és hogy mi lehet velük a cél. Változás, hogy most csak 10 kérdéssel készültek, de ismét "felrúgták a totózás szabályait". Lássuk ezúttal mit rejt a boríték:

1) Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra beilleszkedni. Mások azt mondják, nincs szükség a védett kor bevezetésére.

Erre szerintem mondhatjuk azt, hogy nem ártana bevezetni, mert ha egy ilyen eset bekövetkezik - vagyis már 50-es éveiben veszti el az ember a munkáját - az sokaknál jelent gondot. A munkaadóknál valahogy nem akaródzik felvenni ezeket az embereket. Azonban az is igaz, hogy sok ember nyugdíjas korában is tud nagyobb nehézség nélkül munkát találni "kereset kiegészítés" gyanánt. Mondjuk ezek a munkák általában alantasabbak, egyszerűbbek mint a korábbi(ak).

2) Vannak, akik azt javasolják, hogy az állam szorítsa korlátok közé a közszolgáltatók (víz, szemét, csatorna, gáz, villany, távfűtés) magánérdekeit: ne engedje, hogy extraprofitot szedjenek be és emiatt megfizethetetlenné váljanak a rezsiköltségek. Mások szerint az államnak nem szabad beavatkozni a közműszolgáltató magánvállalatok árképzésébe. Megint mások azt mondják, csak azokat védje az állam a közműdíjak emelkedésétől, akik erre rászorulnak.

Megmondom őszintén én ezeket a szolgáltatókat megtartanám az állam kezében. Ez a kívülről "rászólunk a kutyára" módszer is beválhat, de egyszerűbb és tisztább az állami tulajdon. Csak sajnos ez nem választható opció, szóval jobb híján igen, az állam szorítsa magánérdekeiket korlátok közé.

3) Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Mások szerint a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára.

Na ez a legidiótább kérdés az egész papíron. Alapelvárás egy kormánnyal szemben a munkahelyteremtés. És az is nyilvánvaló, hogy mindenkinek előnytelen, ha segélyeket kell osztani. Az elvileg csak egy kényszerűség, amit minél hamarabb ki kell váltani. Ez Magyarországon a szokásosnál is kívánatosabb, mert van egy jelentős réteg, aki a segélyre (értsd: ingyen élés) játszik. Ez persze a munkából élőknek elfogadhatatlan - jogosan. A magyar ember azonban mindig megtalálja a kiskapukat (lásd: tömegesen jogtalanul szerzett mozgáskorlátozott igazolvány). Ha az ember be is X-eli a munkahelyteremtést, az még nem jelenti azt, hogy lesz is. Sajnos ezt egy elég bonyolult feladat és a szándék még nem elég.

4) Vannak, akik azt javasolják, hogy több nyugdíjat kapjanak azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek föl, mert az is teljes értékű munkavégzés. Mások szerint éppen elég az, hogy a gyermekvállalás költségeit mostantól nem lehet megadóztatni.

Azt hiszem én a "mások szerint" kategóriába tartozom. Nem is nevezném szülőnek az olyan embert, aki munkának tekinti a gyerekét. Az ilyen "mindenből pénzt akarok csinálni" ember szégyellheti is magát. Amúgy meg nem értem, hogy mire fel akar itt adakozni a kormány. A korábbi, nyugdíjakat érintő akciójukkal már elérték, hogy jelent állás szerint az sem biztos, hogy mindenkinek tudnak elegendő nyugdíjat adni. Nem tudom honnan vették a többletet (valószínűleg sehonnan).

5) Vannak, akik azt javasolják, hogy az állam a szociális segélyt a rászorulóknak ne pénzben, hanem alapvető szükségleti cikkekben (pl. élelmiszer) adja. Mások szerint a szociális segélyt továbbra is pénzben kell folyósítani a rászorulók számára.

Ezúttal az első kategóriába tartozom. Ennek megvalósítására kiváló ötlet volt korábban a szociális kártya, de a "szakértők" elvetették. Sok gondot okoz, hogy a lecsúszott emberek egy része nem megfelelő dolgokra költi a segélyt és ezzel nem csak magukat hozzák még rosszabb helyzetbe, hanem még azokat is akikért felelősséggel tartoznak.

6) Vannak, akik szerint a deviza alapú lakáshitellel rendelkezőknek állami segítséget kell nyújtani, hogy ne kerüljenek az utcára. Mások szerint az államnak nem kell segítséget nyújtani senkinek, aki nem tudja fizetni az adósságát.

Na ez egy nehéz kérdés, ha egy kőszívű ember lennék azt mondanám, hogy nem jár nekik az állami segítség, mert ez benne volt a pakliban. Hogy így jártak tulajdonképpen nem volt olyan váratlan, mint az iszapkatasztrófa, hogy mindenképpen járjon a segítség. Köztudott, hogy a devizahitelnek van ilyen kockázata. Mivel azonban a szociális kérdések pont a jólétre irányulnak, nem hiszem, hogy jó megoldás lenne hagyni nyomorba dőlni az a sok embert, szóval a válságra való tekintettel én adnék segítséget.

7) Vannak, akik azt javasolják, hogy ismét lehessen fölvenni deviza alapú lakáshitelt, mert az elmúlt évek történései alapján mindenki tisztában van a kockázatokkal. Mások szerint veszélyes lenne feloldani a deviza alapú lakáshitelek tilalmát, mert újra ugyanaz történne, mint korábban.

Szerintem nem lenne gond belőle, ha ismét lehetne devizahitelt felvenni. Eddig sem abból származott az alapvető probléma. Persze ezentúl nagyon kellene hangsúlyozni az ezen fajta hitel veszélyeit és leszögezni, hogy mivel fokozott figyelmeztetés volt, baj esetén az állam nem segít. (Az azért nem járható út, hogy ilyen esetekben mindig az államhoz rohanjanak az emberek. Az válság alatt adott segítséget is csak egyszeri kivételnek szánnám.)

8) Vannak, akik szerint a gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, mert sok milliárdot vesznek ki az emberek zsebéből. Vannak, akik szerint a drágább gyógyszereket erőltetik rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében. Mások szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszergyártókkal szemben az állam föllépjen.

Ez egy érdekes kérdés. Fel kell lépni mindenképp a betegek érdekében, mert azt be kell látni, hogy a gyógyszergyártóknak valójában nem érdeke, hogy az emberek meggyógyuljanak, ergo a gyógyszerek többsége lószart nem ér, de mivel az emberek többsége nem lát más kiutat helyzetéből, valahogy kiköhögi az árát. Ezt a gyártók is tudják és így nem kell félniük, hogy visszaüt rájuk az áremelés.

9) Vannak, akik szerint az egyéni számla alapján kiszámolt nyugdíj megállapításánál elsősorban a munkával eltöltött éveket kell figyelembe venni. Mások inkább a jövedelem arányában állapítanák meg a nyugdíjat.

Én azt mondanám, hogy a kettőt együtt kellene figyelembe venni, mert úgy igazságos mindkét oldallal szemben. Szerencsére van is egy ilyen opció a válaszok között.

10) vannak, akik szerint az oktatási rendszert úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni. Mások szerint az oktatást nem kell valós gazdasági igényekhez igazítani.

Ez elvileg eddig is így volt. Ha most ezzel azt akarják elérni, hogy ezentúl csak és kizárólag ott lesz államilag finanszírozott szak, ahol hiány van, akkor azt fogják elérni, hogy pár éven vagy évtizeden belül máshol lesz hiány, amit majd támogatni kell. Ez a rendszer nem nem lenne túl jó, mert hullámzana és a munka erőpiacon nem folyamatos lenne az utánpótlás, hanem periodikus. Emellett ez a rendszer nagyban korlátozná az életpálya megválasztásának szabadságát, ami később akár pszichológiai gondokat is okozhat egyeseknél. Másképp kell átalakítani a rendszer. Elsősorban szerintem szabályozni kellene a felsőoktatásba belépők minőségét, ami magával hozná a számcsökkenést is és egyből megoldódna a "túltermelés" problémája.

Összegezve: Az egész kérdőívezés hülyeség volt. Ez igazából a "kecskére káposztát esete". Az emberek többsége sajnos birka népség és soha nem fog lemondani a kényelméről. Nem látja be szükségeset csak azt ha megkárosították. Ennélfogva felesleges is velük a szociális kérdésekről beszélgetni, mert az ő alapelvük kb. az, hogy: "nem érdekel hogyan, de éljek minél jobban és lehetőleg azonnal". Ez persze megvalósíthatatlan. Mivel a többség híján van a szakértelemnek és a hosszútávú gondolkodásnak, nagyban veszélyeztetik a sikert és azt, hogy később tényleg jobban élhessenek.

Nos, nem tudom igaza volt-e Harold Camping amerikai prófétának, de én itt maradtam az biztos. Hogy jobban értsük: Harold Camping a Bibliában fellelhető Ezékiel könyvéből kiszámította, hogy az oly régóta megjövendölt elragadtatás (vagyis a jók mennybemenetele) múlt vasárnap (május 21-én) egészen pontosan greenwichi idő szerint délután 6 órakor következett be.

Ez nagyszerű hír volt még múlt héten, mert a Paradicsomot közelebb érezhettük magunkhoz, mint valaha. A megjelölt időpont azóta ugyebár elérkezett, sőt már jócskán el is múlt, de egy aprócska gond azért mégis akadt: én és tudomásom szerint a környezetemben lévő összes ember a helyén maradt, nem ment sehova. Ez bizony elgondolkodtató.

A felfoghatatlan fordulatnak véleményem szerint két oka lehetséges. Az egyik - a legkézenfekvőbb -, hogy a Jóisten szemében ugyan megmérettük, de nem találtak alkalmasnak, így itt hagytak, hogy szörnyű kínok között enyésszünk el az apokalipszis szemtanúiként. Ez a verzió azért nem valószínű, mert itt minálunk annyi "jókeresztény" ember él, hogy szinte lehetetlen, hogy az Atyaúristen itt hagyja őket - bár ő a főnök, szóval megteheti. Ha pedig tévednék és rosszul ítéltem meg az embereket, akkor az rendkívül lesújtó lenne, hogy errefelé senki sem ütötte meg a mércét és ez azt jelenti, hogy viszonylag nagy területen a sátán ellenállás nélkül, szinte közös beleegyezéssel tenyészhet. A másik tippem az, hogy Harold már megint mellélőtt a dátumot illetően és hiába is vártuk vasárnap az Isten fiát a felhőkön eljönni. A híradások szerint Camping egyszer már megpróbálkozott ugyanezen esemény időpontjának betájolására és azt 1994-re tette, de "sajnos" akkor sem találta el, amit ő maga is beismert és matematikai tévedéssel magyarázott.

Én igazából nem is értem ezt a Harold-ot. Ha már elég bátornak és szakavatottnak érezte magát ahhoz, hogy egy ilyet jósoljon, nem értem, hogy felejthette el a Bibliából azt a részt, ahol azt mondja, hogy "nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát", ezért éljetek szüntelen készenlétben. Lehet, hogy úgy gondolta, ez a kitétel csak a ha hülye ókori emberekre vonatkozik, akik többsége amúgy sem tudott se írni, se olvasni. Modern korunkban persze nem jelenthet problémát bonyolult matematikai képleteken keresztül megérteni a Teremtő akaratát. (?!) Az időpont alátámasztásának tartotta a megsokasodott természeti katasztrófákat, de a melegek jogainak elismerését is. (Amúgy nem értem, hogy a melegeket miért ne szerethetné az Úr? Mert elvileg mindenkit szeret. Ideje lenne átgondolni, hogy a felsőbb erő teremt-e bennünket, vagy az ember kénye-kedve szerinti agyszüleménye-e az a hatalom.)

Nagyon valószínűnek tartom, hogy Harold csak időről-időre feltűnősködni akar és ezt talán kombinálta a nem-üdvözüléstől való félelmével. Amint észreveszi, hogy nevesített időpontban nem történt jelentős változás az életében (vagyis nem kezdett el emelkedni a U2: Elevation zenéjére, vagy nem a Mennyországban ébredt) új számításba kezd és gyárt egy pár évvel későbbi időpontot. Ez kicsit nevetséges és szomorú, hogy a keresztények milyen gyermekien, együgyűen képzelik el az élet és a világ rendszerét. Ezektől a szempontoktól nem vagyok elragadtatva. Jobb is.

Legrosszabb magyar film ever:

Nem titok, hogy kishazánk egy része nemzeti-radikalizálódott és most már megérdemlik, hogy írjak róluk. Egy ideje már terveztem, hogy írok egy ilyet és kerestem a megfelelő alkalmat, de amikor volt, akkor meg nem értem rá. Ma viszont nagyra becsült kollégám felhívta figyelmünk a Facebook-on egy adatlapra és úgy döntöttem ennek kapcsán leírom a velük kapcsolatos gondolataimat.

Szóval itt van nekünk ez a drága Jobbik. Az adatlap tulajdonosa - azt hiszem ezt nagy biztonsággal kijelenthetjük - erőteljesen képviseli ezt a pártot és annak értékrendjét. Érdekes, hogy a ma Magyarországon működő más pártok hívei között sehol máshol nincsenek olyanok, mint a Jobbiknál. Senki sem ennyire fanatikus, mint ők. Mondjuk ez azt hiszem könnyen magyarázható radikális természetükkel. Azonban számomra kissé rémisztő, hogy állítólag - pártjuk szerint - övék a jövő. Ha hirtelen minden ember Magyarországon jobbikos lenne, akkor azt hiszem 2014-ben az élet nagyon hasonlatos lenne a hajdan George Orwell által felvázolt 1984-hez. Semmi jóra nem lehetne számítani. A párt erkölcséhez kellene igazodni az élet minden szegmensében. Simán elképzelhetőnek tartom, hogy hatalomra jutásuk esetén teljesen hétköznapi jelenség lenne egy olyan beszélgetés, mint ami "alanyunk" képei is alatt olvasható. Megszólalásaink 2/3-át (ha nem többet) a párt erkölcsének megfelelő formuláknak kellene kitöltenie.

Alapideológiájukkal egyszerűen nem tudok egyetérteni. Nem értem, hogy nekik miért azt dobta ki a gép, hogy a jelen problémáit akkor tudjuk megoldani, ha Magyarországot visszalökjük 100 évvel ezelőtti vagy korábbi állapotába és még az akkori nemzeti érzésre is rárakunk egy lapáttal. Ezt nem problémamegoldásnak, hanem visszafejlődésnek kellene értékelnünk. Legmerészebb esetben is csak feltételezni volna szabad, hogy a régi állapotok alkalmazhatók a jelenlegi viszonyokra. Ők ehhez képest túlságosan is magabiztosak. Ez a tény teszi egyértelművé számomra, hogy rendkívül veszélyes lenne hagyni kormányt alakítani ezt a pártot, mert még meggondolatlanabb mint ez a mostani és azt már semmi esetre sem engedheti meg magának Magyarország. Egy történelem professzortól hallottam, hogy az olyan politikustól menekülni kell, aki jósol és biztosakat állít a jövőre vonatkozóan. A Jobbik politikusai (és hívei is) azt hiszem ez a kategória.

A Facebook-os fickó sajnos jól jellemzi a jobbikosok többségét. Műveletlen, szűk látókörű, ennek ellenére határozott véleményt fejt ki olyan dolgokban, melyekhez nem ért. Ezek az emberek előszeretettel hangsúlyozzák keresztény mivoltukat is (használva az egyébként meg nem értett jelképet: a kettős keresztet), de pont ők azok, aki rendkívül kirekesztően viselkednek, mintha a názáreti ács ezt tanította volna. Egy ponton - látszólag - eltér a párt és híveik programja, ez pedig a régi, fájó seb, Trianon kérdése. Az emberek semmivel sem törődve teljes helyreállítást követelnek, a párt viszont csak a határon túl élők felkarolását tűzte ki célul. Persze az is örülne ha visszacsatolnák a területeket, de tudja, hogy ezt a nézetet egyelőre nem képviselheti a Parlamentben. Ez a dolog úgy gondolom eleve elvetélt, mert csak katonai úton lenne megoldható, de az Ég adja, hogy ne kerüljön rá sor. Arról meg ne is beszéljünk, hogy azokat a területeket kissé nehézkes is lenne integrálni, mivel régóta külön élünk, megváltoztak a viszonyok. Abba is biztosak lehetünk, hogy nagy gazdasági potenciált nem hozna a számunkra, sőt inkább gyengítené az amúgy sem erős Magyarországot.

Ezen szélsőjobboldali radikálisok céljaira én ezt küldeném válaszul (annyi értelem legalább van ebben is):

Azoknak viszont, akik már menthetetlenül elkötelezték magukat a magyarkodás felé, pedig ezt:

Ma temetésen voltam. Időről időre - furcsa mód mostanság viszonylag gyakran - eljutok ilyen eseményekre. Érdekes tapasztalataim és benyomásaim szoktak keletkezni.

Én nem vagyok gyakorló keresztény (sőt egy ideje már nagyon keresztény sem), ezért kissé feszélyezve szoktam magam érezni a szertartás közben. Időnként - miközben a pap szövegét figyelem - az emberek bizonyos részeknél keresztet vetnek, ill. az "elvetemültebbek" kántorral együtt felelgetnek a papnak és mire elkezdek rajta gondolkodni, hogy én is csináljam-e, már mindegy, mert végeztek vele. Persze nem vagyok egyedül, de mégis úgy érzem, hogy kilógok a sorból és ez picit zavar. A végén persze mindig megnyugtatom magam, hogy "ne bánd öreg, úgy sem tartod ezeket a dolgokat semmire", de ezzel együtt felvetődik az a gondolat is, hogy tulajdonképpen, akkor minek is jöttem el.

Hát ez az. A legtöbb ember azt hiszem kötelességből megy temetésre: "mégis csak a szomszéd vót..." meg hasonló jelmondatok végett. Az idősebbek talán azért is, mert azt remélik, ha jókeresztény módjára viselkednek - még itt is, nem csak a templomban -, akkor többszörösen le van zsírozva a helyük a Mennyben.

Valójában nem nagyon hiszem, hogy érdekelné őket elhunyt keresztény testvérük, mert a telefont is felveszik a szertartás közben. Még a mamák is, ami nekem felettébb vicces. A fejkendő, az isteni áhítat és a modern technika számomra valahogy nem összeegyeztethető. És mégis van ilyen. Lehet Istennek is van melléke a Vatikánban vagy valahol ("Hívja az 555-ISTEN-t!") csak nem mondják meg és nem is kapcsolják oda a közembereket, mert túl terhelt lenne a vonal és egyébként sem méltók rá.

Komolyra fordítva: meglepő, hogy a kereszténység mennyire nem idejétmúlt még az emberek egy bizonyos részének. Bármennyire is sokat fejlődött az emberiség ez az oldala egyesek számára stagnált, mások számára eltűnt. Nagy részüknek azonban - bevallottan vagy nem - szükségük van arra, hogy érezzék vagy hihessenek benne, hogy a haláluk után nem lesznek semmivé. Erre a legkézenfekvőbb alternatíva a keresztény egyház, melynek szinte minden településen van kirendeltsége. Az egyház szerint pedig még jobb soruk is lesz a halál után - persze csak ha jók voltak -, de ezt már nem nagyon akarják elhinni, mert általában a halál miatt szomorúak az emberek és letörnek. Valószínűleg azért, mert összességében jól érezik magukat a bőrükben és ezt a viszonylagos jólétet nem szívesen áldozzák fel, hogy - egy állítólagosan - jobb létre szenderüljenek. Ennek okán pedig - mint említettük - hitük kisebb marad, mint egy mustármag. Ha már ezt így végig gondoltuk, akkor nem ártana azon is eltűnődni, hogy ez elég lenne-e annak a Jézus/Úrnak, akiben hiszünk. Szerintem nem. Nem gondolnám, hogy az az Isten, akiben az emberek hisznek, azt várná el, hogy a napi rutinba és az élet gondjaiba belefeletkezve csak akkor foglalkozzunk Ő vele, amikor a pap lehetőséget ad rá a templomban (pl. imára szólít). Még eszerint a felfogás szerint is életünk szerves részét kéne, hogy képezze - nem feltétlenül egyfolytában róla pofázva, inkább csak a gondolatokban.

Az én elképzeléseim szerint mondjuk Isten nem így működik. Szerintem nem vár el tőlünk semmit és még csak nem is egy adok-kapok játékról van vele szó. Ha valaki - hozzám hasonlóan - legalább megsejtené hogy mi létünk valódi célja és annak mik a keretei, egy percig sem siratná magát, se szeretteit ha eljön az idő. Sajnos azonban pont ez a tudás van rejtve egyelőre a tömegek előtt. Bízom benne, hogy hamarosan eljön az a nap is, amikor fordítottak lesznek az arányok.

Régóta nem jelentkeztem. Sajnos nem értem rá a kedves olvasókkal foglalkozni, de bocsássák meg nekem. Most van hosszú idő óta először időm és energiám írni.

Azért történt egymást. Megtartottam első előadásomat, ami nem egész úgy zajlott le, mint szerettem volna, de így is jó volt. Akik eljöttek várják a folytatást és mindig kérdezik, hogy mikor lesz a következő. Üzenem nekik, hogy hamarosan. Mindenképp lesz folytatás. :)

Volt például húsvét. Ez többé kevésbé a szokásos volt: megint írtam szöveget, gitároztam, nevettek, tapsoltak, hazajöttem. Annyi tendenciát most már meg kell figyeljek, hogy évről évre kevesebb helyre megyek. Idén már tényleg csak a legfontosabbakon voltam.

Volt ismét Majális is. Hatalmas változás volt, hogy zenekarommal bekerültünk az ünnepi műsorba, ahol én úgy vettem észre ismét sikerünk volt. Az persze nem hiányozhatott - Murphy törvényei szerint -, hogy essen az eső. Így nyilván jóval kevesebben jöttek ki, mint ahányan eredetileg tervezték. De legalább a fedett színpadnak köszönhetően nem maradt el a koncert.

Aztán a tegnapi nap legnagyobb híre: Osama bin Laden-t megölték. Ezen néhányan meg fognak lepődni, de nekem ez nem tetszik. Nyilván nem értek egyet a terrorizmussal, de azzal sem, hogy bárkit megöljenek. Az amerikai nép ünnepel; nekem ez groteszk. A halált én nem ünneplem. Kevésbé félek tőle valószínűleg, mint az olvasók többsége, de a gyilkosság semmi esetre sem üdvözlendő. Egyébiránt "kissé" a demokratikus értékek megcsúfolásának is tartom ezt az eseményt. Ha helyesen akartak volna eljárni, akkor többé-kevésbé sértetlenül elfogják és bíróság elé állítják (lásd: Saddam Hussein). De ez nyilván szándékukban sem állt. Nem vagyok tisztában a katonai akció részleteivel és menetével, de a fejlövés ténye engem arra enged következtetni, hogy egyáltalán nem akarták, hogy túl élje a támadást. Az amerikai közvéleménynek nyilván jobban tetszett így, mint húzni halasztani az úgy is egyértelműt, a halálos ítéletet. Kivégezték már előre.

Számomra az emberélet az emberélet. Akármi legyen a számláján. Erről nyilván lehet vitázni, de ez az ügy nekem akkor is azt bizonyítja, hogy az emberiség nem ott tart, ahol szeretné hinni, hogy tart.

Na most olyan jön, ami eddig még nem volt. Elmélkedni fogok, kissé utópisztikusan. (Ha egyszer sok időm lesz, akkor lehet írok is egy utópiát, de ez nem mostanában lesz...) Szóval sokat gondolkodtam én már modern világunk rendszerén és ezeket össze szoktam vetni az egyetemen tanult régebbi felfogásokkal, elképzelésekkel.

Arra jutottam, hogy az, amit mi képviseleti demokráciának nevezünk és istenítünk, az nem éppen a legjobb találmány, pedig tényleg annak kéne lennie. A híres angol politikus és államférfi, Winston L. S. Churchill mondta azt ha jól emlékszem, hogy a demokrácia nem a legjobb rendszer, de nem találtak ki még jobbat. Ebben talán igaza is volt, viszont azért demokrácia és demokrácia között is van különbség, így hosszútávon nem mindegy, hogy a keretet milyen tartalommal töltjük meg. Ezt egész könnyen beláthatjuk: elég ha csak rátekintünk saját államunk rendszerére és az Amerikai Egyesült Államokéra; nagyon nem ugyanaz a kettő. (Persze tudom, hogy a két ország alapjaiban is különbözik, de végső soron ez is engem igazol.)

Azt is megállapítottam, hogy az aktuális rendszereket alapvetően határozzák meg az előítéletek, berögzöttségek és a neveltetés. Csak egy példa, hogy értsük miről beszélek: ha visszamegyünk pár száz évet az időben, akkor azt láthatjuk, hogy az emberek számára például elképzelhetetlen volt az, hogy ne uralkodjon felettük egy király; még akkor sem, ha adódtak olyan történelmi helyzetek, amikor meg lehetett volna válni tőle. Ennek magyarázata egészen egyszerű: az évezredes hagyományok, a neveltetés és a környezet egyszerűen nem tette lehetővé elődeink számára, hogy egy olyan rendszerben gondolkodjanak, mint például a miénk. Ez szinte ördögtől valónak számított volna. Nekünk ez persze ma már furcsa, mivel azt gondolnánk, hogy az egyszerű paraszt vagy polgár szomjazta a jogi egyenlőséget és utálta a királyt, de nem így volt. Mindenki szükségesnek és természetesnek érezte a király személyét és maximum abban bízott, hogy a Jóisten vezeti döntéseiben és tetteiben. (Ez a dolog egyébként még ma sem kopott ki teljesen, nyugaton se, hiába beszélünk a "többség uralmáról". Világunk része a vezérelvűség.)

Azonban azt is láthatjuk a történelemből tisztán, hogy az említett befolyásoló tényezők idővel változnak. Nehéz lenne azt állítani például, hogy ma is úgy nevelnek az emberek, mint évszázadokkal korábban. A nevelés és az alapvető szemlélet a világban - legalábbis a nyugati felén - egy sokkal szabadabb irányt vett és ma már mások a meglátásaink a társadalomról és az államról. Szeretnénk persze azt hinni, hogy ez a nagymérvű változás csak pozitívat hozott, de én nem így vélem.

Jelenleg:

Előző féléves tanulmányaim alatt volt egy óra, ahol a társadalommal foglalkoztunk és amely viszonylag nagy hatással volt rám. Azon az órán egyszer volt szó a politikai pártokról és a tanár azt mondta, hogy a 'pártok' nagyon fontos képződmények és nagy eredmény, hogy jelen társadalmunkban vannak ilyenek, tehát örüljünk nekik. Ez biztosan így is van, ha az alap koncepciójukat veszem (vagyis a választás lehetőségét), de az a véleményem, hogy ma igen rosszul működnek és szinte szánalmas, hogy egy ilyen rendszert hoztunk létre. Az alapvető problémát ott látom, hogy a pártokban megfordult az építkezés menete. Vagyis a koncepciójukat nem az emberek akaratára, véleményére alapozzák, hanem belülről alakítanak ki egyet és azt erőltetik rá az emberekre. (Röviden megfogalmazva: nem lentről felfelé, hanem felülről lefelé építkeznek.) A tervet a párt-elit vagy egy tagja találja ki, majd ez lekúszik a létrán az alsóbb szintekre, ahol kénytelenek elfogadni, mert ha kivetnivalót találnak benne, akkor a párttal össze nem egyeztethetőnek ítélik a képviselő munkáját és először megkérik, hogy változtassa meg véleményét, ha nem, akkor kizárják, plusz megkérik szépen, hogy "adja vissza" a mandátumát, amit ők szépen odaadnak más embernek (erre egyébként nem köteles semelyik képviselő sem, sőt szerintem ha jól akar cselekedni, akkor csak azért is ott marad függetlenként).

Láthatjuk, hogy az oly nagyon dicsőített rendszer nem működik jól. De hát hogyan is várhatnánk el valakitől, hogy képviselje az érdekeinket, aki nem is ismer bennünket. Persze az egyéni szavazáskor választunk olyan képviselőket is, akik valamennyire igen, de pont ők azok, akik kevésbé tudnak beleszólni a dolgokba. A listás szavazásról kerülnek be azok a képviselők, akik a párt számára fontosak. A többi az csak a tömeg, a "helyi szavazóbázis", akik biztosítják a tervek véghezviteléhez a többséget - már akinek. Ezek után a legnagyobb arcul köpésnek tartom, ha egy párt X-hanyados vagy Y-százalékos felhatalmazásra hivatkozik a legvérlázítóbb intézkedések megszavazásakor meg bevezetésekor.

Államelméleti filozófiám:

Tanulmányaim során megismerkedtem pár eszmerendszerrel, amikből kialakítottam a szerintem követhetőt és helyes irányba vivőt. A 19. század nagy ideológiáiból indultam ki: liberalizmus, konzervativizmus és nacionalizmus.

A liberalizmusról annyit mindenki tud, hogy valami szabadelvű és újítani akar. Ez igaz is, de azért ennél többet jelent. A liberalizmus az egyént, az individuumot teszi a középpontba. Azt mondja, hogy az ember értelmes lény, tehát idővel képes önálló életvitelre és érdekei szerint cselekszik. Vannak ún. természeti jogai, amik születésénél fogva megilletik és nem vehetik el (ilyen pl. az élethez való jog). A társadalomról azt állítja, hogy az nem más, mint az önálló egyének szabad akaratú együttműködése, tehát a társadalom egyenrangú egyénekből épül fel. Az államról pedig azt állítja, hogy az a társadalom egyik funkciója, vagyis a társadalom hozza létre az államot és állandó felügyelete alatt tartja. Emellett a társadalmat szerinte csak egy szűk csoport irányíthatja, mert az egész több tényező miatt sem képes rá. (Régen ezt a szűk csoportot vagyoni-, ill. műveltségi cenzussal határozták meg; én ebből a műveltségit hagynám meg, pl. az érettségit húzva meg határnak.) Ez a szavazati joggal rendelkező csoport - ami nem feltétlen annyira szűk - nem jelenti azt, hogy csak nekik vannak politikai jogaik. Vannak olyan jogok - a természeti jogokon túl -, amik mindenkit megilletnek (pl. sajtó- és szólásszabadság, egyesülési jog). Régen ideális államformaként az alkotmányos monarchiát határozták meg (bár akkor már nem volt lehetetlen dolog a köztársaság sem). Működését úgy képzelték el, ahogy Angliában is működik mind a mai napig, vagyis: "a király uralkodik, de nem kormányoz". Mint láthatjuk ez a rendszer életképes és átültethető a köztársaságra is, ahol a köztársasági elnök "tölti be" a király szerepét, vagyis képviseli az országot külföldön, kegyelmet oszt, reprezentál, stb. Nagyon fontos a liberalizmus számára a hatalmi ágak szétválasztása. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük egy kisebb-nagyobb önkényuralmi rendszer kialakulását. A szétválasztás úgy valósul meg, hogy az ágak (törvényhozó, végrehajtó, bírói) egymástól függetlenek - vagyis közvetlenül nem befolyásolhatják a másikat munkájában -, viszont ellenőrzik egymást. (Ez az alapelv sajnos napjainkban hazánkban kezd kicsit megcsorbulni, lásd: a végrehajtó hatalom azt ér el a törvényhozónál amit akar, ill. simán semlegesíthetik a bírói ítéleteket.) A törvényhozásban a liberalizmus alapelve a népképviselet. Nagyon fontos még a kormányzati felelősség, vagyis hogy a mindenkori kormány beszámolással tartozik a parlamentnek. A liberalizmus kitalált még egy intézményt, ami mondjuk nálunk nem terjedt el, de lehet jobb lenne; ez pedig az esküdtszék. Ez a társadalmi ellenőrzést szolgálja büntető- és sajtóperekben (mert a bűnösség tényét akármelyik érett, önálló gondolkodású állampolgár meg tudja mondani a bizonyítékok alapján, csak a büntetés kiszabásához kell a jogi szakmai tudás).

Ezek után nem tartom jogosnak, hogy a 'liberalizmus' napjainkra szinte szitokszóvá vált. Eszmerendszerének nagy részével nagyon is egyetértek, nem érzem idejétmúltnak. Azonban kiegészíteném egy kis konzervativizmussal: a konzervativizmus tagadja, hogy léteznének minden közösségre érvényes alapelvek, igazságok, mert mindegyik sajátos és csak a saját útján haladva tud egészségesen fejlődni. Ezt könnyen beláthatjuk, ha visszaemlékszünk hazánk és az USA párhuzamba állítására, amely nem sikerült. Ez mondjuk számomra nem jelenti azt, hogy bizonyos intézkedéseket ne lehetne megszívlelni, átvenni más államoktól, viszont tisztában kell lenni azzal, hogy nem feltétlen lehet ugyanazt a hatást várni tőle itthon, mint másutt. Nagyon is elképzelhető, hogy saját méreteinkre és viszonyainkra kell szabni, amihez viszont nagyon komoly és képzett szakemberek kellenek (és még így sem biztos, hogy sikerül).

Említettem egy harmadik ideológiát is, de abból valójában egy dekát sem merítettem. A nacionalizmust a népek megkötözőjének tartom (főleg Kelet-Közép Európában). Teljesen felesleges saját nemzetünket, vagy akár nyelvünket többre tartani másoknál, másokénál. Ezek a dolgok sokkal inkább megosztóak, mint sem egységbehozóak. Aki komolyan elhiszi, hogy a nemzete, nyelve, vallása vagy akár történelme kiemeli őt mások közül az becsapja még saját magát is. Nagyon téves elgondolás, hogy mások háttérbe szorításával, elnyomásával lehet előrejutni. Aki helyesen akarja szeretni a hazáját az patrióta, nem nacionalista (utóbbiból mostanság sajnos elég sok van). De még a patriotizmust is én inkább a "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" jeligébe integrálom, vagyis az egész világot kell szeretni, annak érdekeit kell nézni, de ezt saját környezetünkön keresztül gyakoroljuk. (Ehhez a témához ajánlom még ezt.)

Elméletem nem hiszem megvalósul, nem abba az irányba tartunk. Ezt mutatja például,  hogy legutóbb még tovább akarták szélesíteni a szavazásra jogosultak számát, mint amekkorát a józan ész diktál. Amúgy meg lehet, hogy nem is működne jól, de egy próbát megérne, mert fejben jónak tűnik - legalább is az enyémben.

Egy kicsit megkésve, de illik írnom március 15. alkalmából is. Én most nem fogom feleleveníteni a történelmet, mert már megtette más. Érdekes lenne még arról is írni e téma kapcsán, hogy milyen párhuzamok vonhatók a régmúltból a jelenre, vagy hogy milyen érzelmek kerülnek mostanság előtérbe főleg ilyen ünnepi alkalmakkor, de már erről is írt más. Én inkább arról fogok írni, hogy nekem mit jelent március 15., mert mint megannyi ünnep és jeles alkalom ez is egy kicsit mást, mint másoknak.

Számomra március 15. régen egy meg nem értett, egyáltalán át nem érzett ünnep volt. Annyit minden esetre tudtam, hogy az általános iskolában eléggé komolyan veszik és mindig valami langyos műsort készítenek hozzá, melynek az a lényege hogy a hős Petőfiék hogy megmutatták a csúnya, rossz labancoknak. Ez valahogy sosem hatott meg (talán a gyenge színészi teljesítmények miatt).

Aztán átkerültem a középsuliba, ahol az ünnepi műsor úgy egészében továbbra sem kötött le, de volt egy része amely viszont teljesen magával ragadott és nem tudtam úgy szemlélni, mint ahogy általában szokták az ilyet az emberek. Ez nem volt más, mint a híres nevezetes Nemzeti dal élőzenés feldolgozása a gimi egyes diákjai által. Engem egyszerűen elbűvölt a számomra ismeretlen hangszerek hangzása és együttes munkája. Különösen az elektromos gitár. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy ezt meg akarom tanulni, bár ekkor még nem tudtam hogyan is foghatnék hozzá. A tényleges kezdethez még el kellett telnie úgy fél évnek. Onnantól viszont nem volt megállás és azt kell mondjam egészen gyorsan fejlődtem, amit így utólag annak tulajdonítok, hogy nem a hagyományos módon fogtam ehhez az egészhez hozzá, hanem az általam mindig is nagyra tartott sulizenekarosok vettek kezelésbe.

Nem sokkal később úgy alakult, hogy szintén az iskola berkein belül összejött egy saját zenekar, ami technikailag még simán alul maradt a régiekkel szemben (nem mintha verseny lett volna). Szépen lassan fejlődtünk én pedig vártam a pillanatot, amikor beteljesíthetem a kezdetek óta dédelgetett vágyam, hogy egyszer én is ott állhatok az egész iskola előtt, emberekkel teljen körbevéve, mint valami színházban és eljátszhatom a Nemzeti dalt. Ez a tervem tizedikben nem valósulhatott meg, mert még kezdő voltam és ott volt már a jól összeszokott csapat Gitár Gerivel meg Szuper Tibivel és Kiszin tanbá' egyébként is akusztikusan akarta megvalósítani a dolgot, amihez akkor még nem volt felszerelésem. Tizenegyedikben már alkalmas lettem volna és a körülmények is jók voltak (még Bandi is azt mondta, hogy simán csatlakozhatok), mert helyi zenésztársadalmunkban történt egy váltás, így többször is erőteljesen jeleztem mentorunknak szereplési igényemet, de számára nem vált világossá, hogy mennyire fontos lenne ez nekem. Minduntalan leintett, hogy majd jövőre. Én türelmesen kivártam az 1 évet, de a sors vagy (ki tudja mi?), úgy hozta, hogy egy egész iskolaszerte "népszerű" tanár kapta meg a szervezés jogát, aki szakított a sokéves hagyománnyal és nem tűzte műsorra a Nemzeti dal hangszeres előadását (inkább bejátszotta magnóról). Ez a dolog belül nagyon bántott és az előző évi lehetőséget sirattam (persze hibáztattam is érte Kiszint).

Szóval úgy kellett elballagnom, hogy azt a dolgot, mely 3 évig inspirált, nem sikerült megvalósítanom. Azért nem panaszkodom, mert ezt leszámítva jó párszor felléptünk a suli előtt (pl. gólyabálon), amik azért nagy tapasztalatot biztosítottak közösségi zenélés terén.

Az élet úgy hozta, hogy pár évvel később, azaz idén, mégis csak sikerült eljátszanom együttessel a hátam mögött ezt a számot. Kicsiny falum kért fel rá, aminek okán sikerült egy helybeli együttest is alapítanom és azt kell mondjam nem debütáltunk rosszul. Legalább is a visszajelzések ezt mutatják. Most már elmondhatom, hogy nyugodt a lelkem, mert megvalósult, aminek meg kellett, bár tény, hogy a Deákban jobban tetszett volna.

Készült rólunk felvétel is amelyen nem látszik semmi és 1 percig nem is történik semmi, de aki türelmes meghallgathat minket. :)

Lehet, hogy néhányan emlékeznek, hogy még régen elkezdtem egy bejegyzés-sorozatot film és zene témában. Na most ezt fogom folytatni egy harmadik típussal: a sorozatokkal.

Mostani bejegyzésem alanya a Spartacus: Vér és homok (Spartacus: Blood and sand). Ez egy egészen frissnek mondható sorozat, mely a Starz nevű új-zélandi csatorna gondozásában készül. Témája elég egyértelmű: a történelmi alak, Spartacus történetét dolgozza fel modern filmes technikával megtámogatva.

Én személy szerint nagyon szeretem a történelmi témájú filmeket és sorozatokat, de ez amellett, hogy a történelmi hűséget kiválóan visszaadja, még túl is mutat azon. Azt kell mondjam, hogy a sorozat írói az egyik legtehetségesebbek a világon ilyen téren. Egyszerűen nem tudhatod, hogy mire számíts a következő pillanatban és ez rendkívül izgalmassá teszi.

A sorozatot először féltem elkezdeni, mert azt hittem, hogy az erotikán lesz a hangsúly, de hál' Istennek nem így lett. Nem mondom van benne nem kevés, minden részre kijut, de ez inkább úgy jelenik meg, mint a római élet szinte természetes velejárója.

Mint említettem a sorozat fontos jellemzője, hogy folyamatosan fenntartja az érdeklődést és ez szerintem szándékos. Ennek érdekében nem félnek véres halál által kiiktatni akár fontosabb szereplőket sem. E módszerrel el tudják érni, hogy a sorozatra alaptermészeténél fogva kíváncsi lesz a néző. Nem kényszerülnek olyan eszközök alkalmazására, mint esetleg más sokkal gyengébb sorozatoknál, hogy a tetőpont előtt befejezik a részt és mindenképp kíváncsi vagy a jelenet végére, ezért megnézed a következő héten is.

Eddig csak az első évad van kész, mert a főszereplőnél rákot diagnosztizáltak és elment gyógyulni. Ha igaz a hír, akkor ez sikerült is, vagyis jobban van és mostanában fognak hozzáfogni a második évadhoz. Azért az alkotók nem akarták cserbenhagyni a nézőket és amíg oda volt Spartacus, addig elkészítettek egy 6 részes előzmény-sorozatot (Spartacus: Gods of the arena), ami azt eleveníti meg hogyan zajlott az élet a gladiátor iskolában és Capuában Spartacus odakerülése előtt. Ez az előzmény-sorozat sem hagyott alább minőségben és kiválóan illeszkedik az első évadhoz. Olyan mintha már eleve tervezték volna az elkészítését (mondjuk nem kizárt).

Az első évad a felkelés kirobbanásával ért véget és hogy a rabszolgák megölték uraikat. Most egy másik sorozatot raktak a helyére a fentebb említett okok miatt, talán az is jó lesz. Én viszont epekedve várom a folytatást.

Hosszú idő után ideje írnom valami érdemlegeset is. Mostanság elfordultam a politikától, nem kötött le ez a fajta játék. Nem azért, mintha megijedtem volna az új szabályozástól miszerint nem szabad sértegetni "felebarátodat", különös tekintettel a kormányra. Egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen csak nem nagyon volt kedvem írni. Ha meg volt, akkor nem "róluk".

A nagy érdektelenségemben nem írtam például az előbb említett kérdésről sem: a média-törvényről. Most sem arról fogok, de kompenzációként röviden leírom a véleményem róla. Az alapproblémát ott látom, hogy a kormánypártoknak(?) rendteremtési kényszerűk van, amivel találkozott a sértődékenységük. Ezek után magától értetődő volt számukra egy korlátozó törvény alkotása. Amikor a szemükre vetették, hogy: no de uraim, ezt ha akarom olvashatom a szólásszabadság korlátozásának is!, amire már ugye kevésbé szép időkben is volt példa, akkor meg szó szerint megsértődtek és az a válasz jött, hogy: nem gondolhatjátok komolyan?! ugye nem gondoljátok komolyan, hogy arra használnánk?! És hát az a helyzet, hogy komolyan gondolják/juk, mert bizony törekedni kellene a pontosságra a jogok és kötelezettségek deklarálásakor. (Ennek gyakorlására kiváló alkalom lesz most az újabb alkotmányozás.) Ugyanis ami nincs megtiltva, azt szabad (legalábbis liberális értelmezésben), nekik is. Szóval a kormány akkor tenné a legjobban, ha nem hagyna támadófelületet, illetve ebben az esetben pont, hogy ha hagyna támadófelületet.

Az alkotmány dolgát azonban semmi esetre sem szabad elbagatellizálni ha már egyszer belefogtak ezek a nagyérdemű honatyák. Bár az is egy érdekes kérdés, hogy ez az egész tényleg olyan horderejű dolog-e, mint amilyennek gondoljuk vagy amilyennek be van állítva. Ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem általános dolog az írott alkotmány mindenütt. Lásd Nagy-Britannia. Nekik nincs ilyesmi, mégis vígan elvannak több száz éve, csupán a szokásjogra alapozva.

Azért az alkotmány tervezetet illetően vannak kételyeim. Nem tudni, hogy mi lesz benne pontosan, de a hamarosan minden szavazati joggal rendelkező állampolgárnak elküldött kérdőív sejtet pár dolgot. Az ominózus kérdések valahogy így fognak szerepelni a papíron:

1. Az új alkotmány csak az állampolgári jogokat vagy a kötelezettségeket is deklarálja-e?

2. Korlátozza-e az állam eladósodását?

3. Vegyen-e védelem alá olyan közös értékeket, mint a család, a munka, az otthon, a rend és az egészség?

4. Járjon-e szavazati jog a kiskorú gyermekek után?

5. Engedjék-e a gyermeknevelés költségeinek megadóztatását vagy sem?

6. Az új alaptörvény vállaljon-e kötelezettséget a jövő nemzedékek után?

7. Az új alkotmány fejezze-e ki a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás értékét?

8. Védje-e a Kárpát-medence természeti sokféleségét?

9. Védje-e fokozottan a nemzeti vagyont?

10. Csak átlátható gazdasági hátterű társaságok számára legyen-e nyitva az állami forrásokhoz való hozzájutás, a közbeszerzéseken való részvétel?

11. A bíróságok számára legyen-e mód a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabására?

12. Szankcionálják-e a parlamenti bizottságok előtt való meg nem jelenést?

És akkor lássuk a bírálatukat:

1. Meglepően és szokatlanul jó kérdés rögtön kezdésnek. Valóban elgondolkodtató. Könnyebb lenne válaszolni, ha tudnánk pontosan mikről is van szó, de azt hiszem ez nem válaszható opció, erre a mezei honpolgárnak egyelőre nincs rálátása. A jogok mindenképp belekerülnek ez fix és ez rendben is van (bár ezt is illene tisztázni, mert már az olyan evidenciákban nem vagy csak feltételesen lehet bízni, mint a szólás szabadsága...). Szerintem az lenne a legtisztább, ha belekerülnének. Első ránézésre ez megkötözi az embert, de valójában fordítva is hat, tehát védelmet is nyújt, mert ide akkor is vissza lehet nyúlni, ha netán többet kérnének az embertől. De az egész kérdés akkor lenne teljesen világos, ha tudnánk mit akarnak ránk húzni.

2. Azt hiszem ezt a kérdést kár volt feltenni. Nyilván azt szeretnénk ha minél kisebb lenne az adósság. E kérdés nélkül is azt hiszem ez egy általános cél. Ezt a kormány tartja is, mert a magánnyugdíjak elvétele részint ezt szolgálta. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a kérdés ezt az imént említett nagy felháborodást kiváltott lépést kívánja fű alatt szentesíteni. Mert ha az emberek erre a kérdésre igennel válaszolnak - márpedig miért ne válaszolnának azzal -, akkor a kormány minden további nélkül ráfoghatja később a magánnyugdíj lenyúlás ügyére, hogy "kérem mi ezt az alkotmány értelmében és érdekében is tettük". Egyébiránt feleslegesnek és károsnak is tartom ezt a kérdést belefoglalni az alkotmányba, mert ebben a formában nehezen számon kérhető, ha pedig kiegészítik egy arányszámmal (tehát például kijelölnek egy százalékos határt, aminél jobban nem lehet eladósítani az országot), akkor az akár szükséghelyzetben káros is lehet és csődhöz vezethet (ilyen eset kisebb nagyobb válságok esetén könnyen előfordulhat).

3. Ezt a pontot én kicsit kirakatkérdésnek érzem, hasonlít az előzőhöz. Erre is azt hiszem jó szívvel tudnánk igent mondani, bár nem fair egyszerre 5-öt kérdezni (az egyes 'értékekről' más-más lehet a véleményem). Ismét nem látjuk ezek mit takarnak. Hogyan akarja megvédeni a családokat, egyáltalán mitől? (A hogyanra a következő pontban kapunk választ.) Ha a családon belüli erőszakra gondol, akkor az persze komoly probléma, de az állam ilyen ügyekben mindig csak utólag tud tenni, maximum közben, de akkor már résen kell lenni. Ezen a tényen azt hiszem semmilyen csoda-alkotmány nem tud változtatni. A többi kérdésnél többnyire egyértelmű mire céloznak, bár a 'rend védelmének' tárgyalásakor nagyon kell majd vigyáznia a törvényalkotó 2/3-nak, mert egy rosszul irányzott törvénnyel könnyen megint antidemokratikusnak tűnhetnek és még a végén rájuk fogják, hogy diktatúrát építenek (ez utóbbit mondjuk én elképzelhetetlennek tartom ma Európában).

4. Na azt hiszem ez a kérdés a legelhibázottabb az egész tervezetben. Nagyot akart már megint a kormány-szarka, de ismét elkapkodta. "Szájer József fideszes EP-képviselőnek – akit a miniszterelnök kért fel az új alkotmány előkészítésével kapcsolatos nemzeti konzultáció vezetésére – meggyőződése, hogy a világon elsőként mi adhatnánk plusz szavazati jogot kiskorú gyermekeik után a szülőknek. »Ezzel Magyarország irányt mutathatna a legutolsó nagy szavazatijog-kiterjesztés tekintetében.«" Nos, ezzel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy külföldön nem hogy példát nem fognak rólunk venni, hanem kiröhögnek. Rengeteg kérdést vet fel ez az ötlet, amelyre így önmagában semmi esetre sem lehet igennel válaszolni. Például: mivel alaphelyzetben minden gyereknek 2 szülője van, akkor mégis melyik gyakorolja a szavazati jogot helyette? Mondjuk az anya, mert ő szülte, ő szoptatta? Esetleg az apa, aki a nevét adta és a gondviselője? (Azért fontos ez a kérdés, mert a két szülőnek eltérhet - akár élesen is - a véleménye politikai ügyekben.) Vagy talán két fél szavazatot kapnak? (Ez abszurd. Csak a vicc kedvéért írtam. A félszavazati rendszer túl bonyolult lenne.) Vagy például erre tuti nem gondoltak, de lényeges kérdés, hogy: az állam által nevelt gyerekek szavazata automatice az éppen hatalmon lévő kormány pártjáé? Illetve olyan kérdés is felmerül, ami mondjuk a jogot nem érdekli, de a helyes törvényalkotásnak ezt is figyelembe kellene vennie: mi helyzet akkor, ha teszem azt egy 17 éves fiatal, akinek már lehetnek értelmes gondolatai a politikáról és szimpatikus is neki az egyik párt, de a szülője mást gondol? Roppant nehéz kérdések. Egyet kell értsek a Délmagyar.hu-val: "Ennél az is jobb lenne, ha 14 évre csökkentenék a szavazati jog korhatárát."
Továbbá: én nem vagyok rasszista, de sokakban ez a kérdés azért fog ellenszenvet kiváltani, mert sok gyermekkel ma egyértelműen a cigány kisebbség rendelkezik, akik mint tudjuk mind ezidáig nem integrálódtak a többségi társadalomba és nagy részük másként él és gondolkodik, mint a Többség. A Többség valószínűleg igazságtalannak érezné, ha ők egyszerűen csak így kerülnének többletjoghoz.
Ennél a résznél kicsit kitérnek a saját véleményemre szavazati jog ügyében. Elsőre nem lesz szimpatikus amit mondok - talán másodikra sem -, de én nem hogy bővíteném, inkább szűkíteném a szavazásra jogosultak számát. Annyit persze mindenki el tud dönteni, hogy Fidesz vagy MSZP vagy a többi járulékos párt, de pont az a baj, hogy sokan csak ennyit tudnak eldönteni. Nem néznek jobban a dolgok mélyére. És ez sokaknál a műveltség hiányával magyarázható. Egy politikai ügyben leadott szavazatot önálló gondolkodás alapján kellene mérlegelni és leadni, nem szóbeszéd, hallomás után vagy mások befolyására. Véleményt persze lehet kérni. Én bizony bevezetném, hogy a műveltségi cenzus alsó határa legyen az Érettségi. Szerintem ez egy normális körülmények között nevelkedett, érett gondolkodású, önálló embertől elvárható és az ilyenek döntő többségénél ez nem is jár többlet munkával, teherrel.

5. Erre a kérdésre, ha a család védelmét tűztük ki a zászlónkra, akkor nyilván 'nem' a válasz. És tényleg miért sújtanák adókkal a szülőket, ha az állam éppen hogy több gyereket akar? Kérdés persze, hogy a kívánt cél eléréséhez elegendő-e ennyi. A 3 vagy több gyermekeseket eddig is támogatták mégis fogyunk. Ez a tény szerintem a jogalkotókat újragondolásra kellene, hogy késztesse, mert ezek szerint van olyan faktor(ok), ami(ke)t eddig nem vettek figyelembe. De az is lehet, hogy csak pár ezer forintért nem megvásárolhatóak az anyák és apák, mert erényesek és nem adják el a lelküket, vagy csak csak szimplán keveslették a juttatásokat. Talán inkább a legutóbbi.

6. Ez számomra kissé homályos. Nem értem milyen kötelezettségről beszél itt. Esetleg azt jelenti, hogy kötelező lesz mindig újabb és újabb nemzedékeket létrehozni?? Hát ha ezt jelenti, akkor vicces lenne törvényi úton szembe menni mondjuk egy olyan tendenciával, ami a nemzet eltűnése felé mutat. Ha nincs gyerek hát nincs. Az emberiség azért gyarapszik. (Amúgy nem hiszem, hogy ezt jelenti.)

7. Nem tudom. Egyeseknek ez fontos, másoknak nem annyira. Én nem tartom annak, de nem halunk bele ha belekerül. Illetve, ha a határontúliak nagy számban állampolgárságot kapnak, akkor azt azért szabályozni kell. Mármint nem mindegy, hogy ők is szavazhatnak-e minden kérdésben mint mi avagy nem. (Én személy szerint csak a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezőknek engedném.) Illetve az sem utolsó kérdés, hogy ők milyen juttatásokat kaphatnak és ezekért cserébe nekik milyen kötelezettségeik vannak.

8. Igen és minden geológus, geográfus, környezetmérnök és természetvédő kapjon fejenként 3 szavazatot. :) Viccet félretéve ez tényleg fontos, mert nagy károk keletkeztek már eddig is hozzá nem értésből és a gazdasági érdeknek nem szabad mindent felülírnia.

9. Kirakatkérdés és a 2. testvére.

10. Szintén kirakatkérdés. Nyilván igen. Minden eddigi kormányt minősít ha eddig nem így volt. (Márpedig valójában nem így volt.)

11. Erre is igent mondanék, mert sajnos vannak olyan személyek, akiket nem nagyon szabad emberek közé engedni. Azonban én fenntartanám az ítélet megváltoztathatóságát, felülvizsgálatát bizonyos idő intervallum után. Az a módszer hatásos lehet sok esetben ha egy komoly ítélettel ráijesztenek az emberre.

12. Ez a kérdés a parlamenti kivonulásokra, bojkottokra vonatkozik. Én nem szankcionálnám, mert bizonyos esetekben egy eredmény elérésében ez hozhat sikert. A magyar történelemben ilyenekre volt már példa. Vicces azonban ezt a kérdést a jelen körülmények között vizsgálni, mivel ehhez az eszközhöz akkor nyúlnak a politikusok (elsősorban ellenzékiek), ha hátráltatni vagy teljesen megakasztani akarják a parlamenti munkát, viszont ma ez nem megvalósítható, mivel a Fidesz-KDNP 2/3-a önmagában biztosítja a működést. A többi párt most majdnem felesleges. Nem oszt, nem szoroz, hogy megjelennek-e.

Remélem azért drága politikusaink még egyszer átrágják a dolgokat mielőtt bármit is leírnának. Rossz lenne egy ilyen régóta várt dolgot kis dolgokkal elszúrni. Ilyen dolgok helyett sokkal értelmesebb lenne olyanokat felülvizsgálni, mint például a miniszterelnök és kormánya bebetonozása 4 évre. Ha emlékeznek a kedves olvasók, akkor ez az alkotmánykitétel akadályozta meg Gyurcsány Ferenc eltávolítását is. Ezt a részt is a rendszerváltáskor alkották azzal a célzattal, hogy az új kormányok az új és friss rendszerben nehogy idejekorán elvérezzenek és leváltódjanak. A Gyurcsány-mizéria után azonban azt hiszem világossá vált, hogy ez a szabályozás közel 20 év alatt idejétmúlttá vált és meg kellene változtatni. Bízom benne, hogy az alkotmányozók nem féltik nagyon a mulandó hatalmukat és majd erre is figyelnek.

Ezt a viccet Zsanettnak küldöm. Remélem nem sértődik meg rajta. :)

Mózes, Jézus és egy szakállas öregember golfozik. Mózes elüti a labdát, az beleesik a tóba. Mózes odamegy, kettéválasztja a vizet, ismét elüti a labdát, és az a lyuktól pár centire megáll. Elüti Jézus a labdát, az ráesik a tóra. Jézus a vízen odamegy a labdához, elüti, és az is a lyuktól néhány centire megáll. Jön a szakállas öregember, elüti a labdát, de pocsék az irányzéka és teljesen más irányba száll, mint amerre a lyuk van. Ráesik a labda a klubház tetejére, onnan begurul az esőcsatornába, onnan kiérve a sövény alatt begurul a tóba egy tavirózsa levelére. Odaér egy béka, bekapja a labdát, de abban a pillanatban lecsap rá egy sas. A béka repülés közben kiejti a labdát a szájából, és pont belesik a lyukba. Mózes erre odaszól Jézusnak: - Mondtam már, hogy utálok apáddal golfozni?

Na ez a mostani bejegyzés sem a saját gondolatokról fog szólni, de a mai Metropolban olvastam egy cikket, ami nagyon tetszett és gondoltam közlöm. Íme:

"Kata nem törődött azzal a két vihorászó lúddal, akik valamivel arrébb matattak a ruhák közt. Egy bevásárlóközpontban nem meglepő jelenség két efféle plázacica, ő meg aztán különösen hozzá van szokva az idétlen kamaszokhoz. Lábbal odébb lökte nagy bőrtáskáját, ami a férje szerint ormótlan egy ilyen törékeny alkathoz, mint az övé. Hja, de ha egyszer csak ebben fér el a 10.B témazáró dolgozata...

Aztán meglátott egy helyes kis blúzt a szemközti ruhatartón. Álomszép! - állapította meg, miközben a nyitott táskáról megfeledkezve keresni kezdte saját méretét: XL, L, M, de hol lehet az S-es? - aggodalmaskodott magában, mert rendszerint az ő mérete fogy ki elsőként. Naná, hogy most is ez történt. Csalódottan indult kifelé. Ekkor ékleten csilingelésbe kezdett a biztonsági kapu. Két biztonsági őr ugrott oda, egyikük csuklón ragadta, a másik a táskát kitépve a kezéből tessékelte az iroda felé. A boltvezető diadalmas arccal emelt ki egy pár női szandált a táskából. Kata hiába bizonygatta, hogy ő sosem látta ezeket, ráadásul két számmal nagyobbak, mint a lába, a boltosok csak szajkózták, hogy hallottak már ennél cifrább mesét is... Amikor hátrabilincselt kézzel kellett végigmennie a kíváncsiskodó vásárlók sorfala előtt, térde remegett a megaláztatástól.

A Gyorskocsi utcában csak egyszer engedték telefonálni, de férje akkor nem vette fel. Később már nem adhatott életjelet magáról senkinek. Bevágták a fogdába egy prosti mellé. Tőle tudta meg, hogy egy régi trükk áldozata lett: az a két liba csempészte a táskába a szandált, hogy amíg vele vannak elfoglalva a biztonságiak, ők kereket oldhassanak egy sokkal értékesebb zsákmánnyal.

Katát férje másfél nappal később a rendőrséggel próbálta kerestetni. Ekkor derült ki (úgy mellesleg), hogy előzetesben van bolti lopásért. Péntek volt. Tárgyalás hétfőn. Addig már nem lehet csinálni semmit. Holott a bolt a kamerája mindent látott. Hétfőn azt tanácsolta egy jogász: ismerje el a lopást, akkor kifizeti a büntetést és már távozhat is. Ha azonban tisztázni akarja magát, előzetesben kell maradnia még pár napig. Mondani se kell, a jog és az igazság közül az előbbit választotta. De miért mindig az S-es méret hiányzik? Ezt máig sem érti."

Bertók T. László
Metropol 2011. Február 10. Csütörtök

Azért ezen elgondolkodik az ember. Én mindenképp.

Már jó rég nem írtam semmit, de januárban a vizsgáimmal voltam elfoglalva, azóta meg nem kaptam ihletet. Még most sincs igazán, de unaloműző gyanánt bemásolok ide egy érdekes ajánlatot (mielőtt még plagizálással vádolnának: nem én bukkantam rá e gyöngyszemre, Facebook ismerőstől loptam):

Volkswagen Golf I. Foschtalitschka Edition

Ár: 160000 Ft

Leírás

"Eladom a G1-emet, ha valaki építeni akar, vagy csak utál télen a buszmegállóban állni. 80' as kislámpás 3 ajtós. A kaszni jó állapotú, minimális lakatolnivaló van rajta, nem volt törve! A színe mattpiros: ) 1.3-as II. Polo motoros központi befecsis 5 gangos sárkány 5L-es zabálógép: ) Vizsgáztatni és forgalombahelyezni kell. Kivonták, mert b. sztam átíratni. A kábelezését nem árt átnézni. Általában működik, de azért a paksi atomerőmű vezérlését nem bíznám rá arra a gólyafészekre ami a műszerfal alatt van: ) Egyébként jó alap, a belseje is kulturált. Akit érdekel, 160 pisztolyorrú Mátyásért viheti: ) Ez mondjuk lehet kevesebb is. pl. 8db Deák: )Esetleg robogót beszámítok, de csak olyat, ami akkor is beindul, ha már otthagytad nálam, különben utánadtolom: ) És hogy főnök, mennyi a vége? -Hát mentem már vele 160-at is: ))) De ment volna még többet is, csak elszakadt a vontatókötél: )Arra meg, hogy miért adom el, azt tudom mondani, hogy van egy BMW-m és inkább beletankolok duplaennyit, mert ebben félek: ) Nem azért adom el mert szar, hanem azért, mert Volkswagen, én meg nem vagyok mazohista. Utaztam eleget a 47-es fapados villamoson: ) De aki erre izgul, annak nem állok az útjába: ) Ha több f. szságot akarsz még hallani az autóval kapcsolatban, hívj fel és garantáltan megkapod: ))) Ui: akinek nincs humorérzéke, kérem ne hívjon fel, ne küldjön felháborodott mailt, hogy hogy van képem ezért a fostalicskáért elkérni ennyit! NEM KELL MEGVENNI! Miért, talán mások nem kérnek el még többet bontószökevényekért? Büdösbunkóparasztoknak úgysem adom oda, mégha egy 0-t hozzárak sem, mert nem létszükség eladnom. Akit meg tényleg érdekel, tesz egy ajánlatot, oszt vagy elfogadom, vagy nem. GYIK: előzetesen a felesleges telefonálások elkerülése végett még pár gyakori kérdésre válaszolnék: -VOLT-E TÖRVE: -természetesen nem, hogy gondolsz ilyet egy 30 éves autónál? Még szervízbe is tréleren hordták Wolfsburgba és a legyek is elkerülték (a színe miatt), sőt még a gólya is melléfosott: ) -HÁNY KM VAN AZ AUTÓBAN? -A Km óra állása szerint, de igény esetén oda tekered, ahova akarod! -NEMDOHÁNYZÓ? -Háá hogyapicsábane, ez az egyetlen nemdohányzó autó az országban, há még a hamutálat is kimostam: ) -NŐI TULAJ? -persze, nekem is p. nám van, sőt az előző EGYETLEN női tulajdonosa is rendszeresen saját kezűleg cserélte az olajat 5000km-enként, nehogy a szervízben elsumákolják és rosszabb minőségű olajat rakjanak bele, mint a gyárilag előírt ásványi eredetű MTZ-kbe használatos Botond: )Sőt, hidegen sem nyomta neki üveghangon soha a rendkívüli műszaki érzékkel megáldott hölgytulaj, mert azt még egy nő is tudja, hogy ezt nem szabad, mint ahogyy a parkolóban sem odab. szni az ajtót a másik kocsinak: )Az egyetlen egy szépséghibája, hogy a gázpedál alatt van egy lyuk a szőnyegen. GARÁZSBAN TARTOTT? -hát nem gondolod, hogy kinthagytam a garázsban? Velem aludt az ágyban, amíg az Asszony vigyázott a garázsra, nehogy túlságosan lehüljön, különben nem indult volna a fos BMW-m: )MILYEN KIVITEL? - ez a limitált szériában gyártott, eredetileg a román piacra tervezett Foschtalitschka Edition, de a románoknak nem kellett. Azt mondták, nem tudják befogni elé a lovat, mert túl alacsony és mindig a motorháztetőre szarik. -Remélem ennyi kérdéssel már sikerült meggyőznöm a tisztelt vevőket, hogy ez a nemzeti műkincs az évszázad vétele: ) Ez a hirdetés azért lett ilyen, hogy a sok rossz kupecszöveg között legyen egy színfolt és jókedvvel nézegetsd tovább a hirdetéseket! Szép napot! : ) Ui: Ja, közkívánatra meghirdettem a család másik fostalicskáját, a VW T3 Újságosbódét: )"

És még mielőtt valaki félreértené: nem én kínálom ezt az autót, de a hirdetés igazi és a kocsi valóban eladó. :)

Úgy látszik erről a témáról már soha sem fogok leszállni. Lehet, hogy az átlagosnál kicsit többet írok róla, de úgy érzem minél több oldalról kell bemutatni a dolgot. Muszáj rávilágítanom az általam felfedezett hibákra még ha ezzel látszólag sokak hitébe is gázolok.

Nemrég megnéztem két filmet, amik erősen elgondolkodtattak (bár nem először láttam őket). Az első 'A rózsa neve' című alkotás volt, amely Umbert Eco olasz író azonos nevű regénye alapján készült.

A történet dióhéjban: "Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…"

Engem nagyon elgondolkodtatott, hogy mennyire elvakultak is tudnak lenni az emberek, ha valami elvi/hitbeli kérdésről van szó. Úgy érzem ha abban az időben éltem volna, akkor az embereket saját maguk karikatúrájának láttam volna már akkor is. Elképesztő, hogy Jézus meg Isten nevében mi mindenre képesek voltak. Kezdve az inkvizícióval, amely akkoriban gyakorlatilag a legkisebb "tévelygésre" is máglytűzzel válaszolt. Nem értem, hogy ezt hogyan tudták összeegyeztetni más alapelveikkel, mint például "Ne ölj!". Az meg külön vicces számomra, hogy olyan dolgokról is vitáztak, amely saját tapasztalataik alapján - melyek amúgy nem nagyon vannak - eldönthetetlen. Általában olyan furfangos mindent eldöntő megoldással áltak elő a "hagyományos" oldalon, hogy a pápa tévedhetetlen és innentől kezdve a helyzet világos - hajts fejet Őszentségének, ellenkező esetben rohadék eretnek vagy, akit ki kell iktatni de nagyon gyorsan.

A másik film - a Luther - is hasonló problémákat vet fel. Ennek nem írnék a cselekményéről, mivel megegyezik a történelemből ismert Luther Márton történetével. Azonban itt is nevetséges, hogy a katolikus egyház még csak meg sem próbált vitába szállni a wittenbergi teológussal, ergo nyilvánvalóvá tették a gondolkodó ember számára, hogy nincs igazuk és nem is lehet, mert nem tudják megvédeni álláspontjukat (pont ezért nem vitáztak, hanem csak tekintéllyel próbálták elnyomni Luthert).

Luthernél - és nálam is - az ún. búcsúcédulák vágták ki a biztosítékot. Nem tudta elfogadni, hogy a katolikus egyház kitalál mindenféle alaptalan "szent" baromságot és azt ráerölteti az emberekre, majd hasznot húz belőle. A film szerint Luther is vett búcsúcédulát egyik szerette lelki üdvéért és végig is mászta az összes lépcsőt egy-egy 'Miatyánkkal' a templom előtt, de a végére belátta, hogy ez az egész egy csalás és egy darab papír semmi esetre sem fog üdvözíteni senkit. Megvilágosodott és ezentúl azt hirdette, hogy üdvözülni csakis kegyelemből, a hit által lehetséges.

Én magam nem vallom Luther hitét, mert a filozófiám összetettebb és bonyolultabb ennél, de a keresztény vallások közül az ő nyomán kialakult evangélikust tartom a "legjobbnak". Úgy vélem a szigorúan keresztény vonalon haladók ezen az úton juthatnak a legtovább. A katolikus kifejezés számomra a sok száz év alatt végletesen elhasználttá vált. A rengeteg bűnük miatt egyszerűen nem hitelesek. Persze tudom, hogy azok a katolikusok mások voltak és az emberiség nem tartott ott, ahol most. Félig viccesen fogalmazva: nem tudták mit cselekszenek. Azonban felvetődik a kérdés, hogy most miért is lenne jobb a helyzet és miért kellene több bizalmat szavazni nekik. Én azt mondom semmiért. Mindig is azok járnak jobb úton, akik a saját fejükkel gondolkodnak és nincs beszűkült látásuk. Nyitottnak kell lenni és törekedni a jóra (és nem csak a sajátunkra).

Egyébként a katolikusokat sem ítélem el. Ők is jó emberek és abban hisznek amiben jónak látják, szerintem jobban tennék, ha felismernék végre az égbe kiáltó hibákat a vallásukban. A külsőségeikről már inkább nem is beszélek (az amúgy sem kizárólag "katolikus betegség")...

Na idáig is eljutottam, évértékelőt írok. Igazából nincs még 1 éves a blog, de mégis sokkal jobb ilyenkor összegzést írni. Mégis csak lezárult egy általánosabban vett periódus.

Szóval az a tény, hogy egy számvetést írok, már önmagában nagy jelentőségű, mert azt mutatja, hogy a kezdeti bizonytalansághoz képest egészen sokáig jutottam és úgy tűnik még nincs is vége. Már készültem erre egy ideje és úgy döntöttem megérdemel ez az oldal egy kis csinosítást. Már uncsi volt a régi sablon, így - egy kis segítséggel - hozzányúltam. Nem volt egyszerű munka és valamelyest érteni kell a számítógép nyelvén, de a végeredmény itt látható. Nyilván nagyobb szakértelemmel és idővel még tutibb lehetne, de már így is egyedi és nekem az a lényeg. Remélem az olvasóknak is tetszik majd a változás, ami a következő évben biztos végig kísér.

Gondolkodtam, hogy milyen szisztéma szerint lehetne értékelni az évet és úgy döntöttem most így elsőre a legegyszerűbbet választom és kronológikus sorrendben haladok, hátha így nem felejtek ki semmit. Legközelebb majd talán másképp csinálom. Na akkor lássuk:

Január

Őszintén szólva hirtelen nem is igazán emlékszem mi volt akkoriban, de az biztos, hogy a vizsgaidőszakot nyögtem. Azzal azért voltak gondok, mert először vizsgáztam a másik szakom tárgyaiból, amik egy picit nehezebbek voltak a számomra. Az nagyon megmaradt bennem, hogy földtanból 3-szor kellett elmennem vizsgázni, hogy átengedjenek. Egy másik tárgyból meg szintén nem sikerült elsőre, de csak egyszer lehetett elmenni vizsgázni, mert a tanárúr nem hirdetett meg valami sok helyet. (A következő félévben 4-es lett.)

Február

Újra elkezdtünk suliba járni és azzal nem is volt gond. A vizsgaidőszak vége felé már hiányzott. A szerelmi életben viszont válság jött: a Kedves szalagavató-bálján kiderült, hogy részéről a régi tűz már csak enyhén parázslik, egy másik illető iránt viszont éppen kezd fellobbanni. Erről nem írnék hosszasan, mert nagy szenvedezés volt akkoriban, amit hála a jó égnek sikerült lezárni. Azt azért érdekességnek elmondom, hogy a lelki vívódásnak kellemetlen fizikai tünetei is jelentkeztek, ami felettébb furcsa volt számomra, mert még soha sem éreztem azelőtt olyat. A "pofáncsapás" miatt elfordultam kissé Szegedtől és lakhelyemet kerestem a megváltást. Elkezdtem járni kedvtelésből csoportos angol órákra, amin részt vett a későbbi kedvesem is.

Március

A szerelmi vívódás tovább folytatódott, de a hónap vége felé sikerült túl lépni a nehezén és ismét kielégítő viszonyba kerülni a volt Kedvessel. Ez az előzmény katalizátorként hatott ezen blog beindulásához, amivel már rokonszenveztem András barátom blogolása óta. A blogomról elmondhatom, hogy kifejezetten személyes, intim dolgokról nem igazán van benne szó. Ezt talán sokan hiányolják, de a szerelmi félresiklás ellenére mégsem ilyen "kiírom magamból, ami a szívemet nyomja" típusú naplónak szántam. Sokkal inkább figyelem felhívás egyes dolgokra, esetleg tanítások átadása, ill. szimpla vélemény nyilvánítás. Tudom és látom is, hogy vannak, akik jobban csinálják nálam, de bízom benne, hogy idővel javulok majd.

Április

Jól telt a Húsvét, igazából a szokásos. Megint írtam külön dalt rá és megint gitárral mentem a fehérnépekhez. Aztán a hónapban volt még választás is. Mára már mindenki tudja, hogy elsöprő többséggel a Fidesz nyert, akiket én nem különösebben komálok, de nem is tartom nagyon rosszaknak, még annak ellenére sem, hogy mostanában elkezdett csökkenni a támogatottságuk leginkább saját maguknak köszönhetően. Ebben a hónapban sikerült megírnom eddigi talán legvitatottab bejegyzésemet 2012-ről. Olykor megnézem a blogomra érkező kereső kifejezéseket és a mai napig erre a posztomra találnak rá a legtöbben. Számukra remélem kielégítő válaszokat adott még ha nem is szabad megbízniuk benne. A hónap végén pedig sikerült összejönnöm jelenlegi Kedvesemmel, akivel az olvasók szintén gyakran találkozhatnak a kommentek között, ill. egy ideje már saját blogján is.

Május

Volt gyenge falusi Majális, egyeseknek érettségi, másoknak meg megint vizsga időszak. Utóbbi egészen jól sikerült és szép kis tanulmányi ösztöndíjat szereztem. A politikában meg ekkoriban a kettős állampolgárságon vitáztunk.

Június

A futball világbajnokság borzolta a kedélyeket, állított szembe testvéreket. Én is foglakoztam vele kicsit (kevés sport esemény egyike, amely érdekel még engem is). És volt még térségi vigadalom, ami véleményem szerint felemásra sikeredett, de talán kedvezni akartak mindenkinek.

Július

A hónap nagy durranása részemről a kunfehértói kirándulás volt, ahol nem szokványos élmények értek. Piával telepakolt autó, idiótán viselkedő fiatalok és Palm Beach. (Megnyugtatásként: nem alszom rosszul ezek miatt.) Mellék esemény, hogy ebben a hónapban volt a szülinapom, ami úgy tűnik évről évre már egyre kisebb esemény, de talán nem is baj.

Augusztus

Na ez volt a legmozgalmasabb időszakom az évben. Először is helyi sztárrá (nem celeb!) nőttem ki magam. Színdarabot csináltam, annak minden kellékével saját kezűleg. Sokat bosszankodtunk miatta, de végül meghálálta magát a dolog. A másik esemény pedig, hogy elmentünk másodszorra is kirándulni, ami sokkal jobb volt, bár picit költségesebb is. Élménynek nagyszerű volt és a hasonló kezdeményezéseket tudom ajánlani mindenkinek. Utazni jó!

Szeptember

Szeptemberben semmi különös nem volt azon kívül, hogy vége lett a nyári Hawaii-nak és ismét kezdődött a suli. Némi rossz íze volt a dolognak, hogy egyesek távol kerültek tőlem.

Október

Októberben megírtam eddigi legfelháborítóbb bejegyzésemet, aminek Ásotthalmon állítólag volt visszhangja. Örömmel jelentem, hogy azóta sem ütöttem meg a bokámat és éppen ezért nem ís bántam meg, amit írtam. A benne foglaltak még mindig állnak. Ebben a hónapban kedvenc acapella együttesem szokásos koncertjén is részt vettem, ami hatalmas élmény volt nekem, még énekeltem is. A hónap nagy eseménye volt még, hogy teológiai vitát folytattam az utcán és ennek az írott blog változata felkeltette pár ember figyelmét (talán erre az írásomra vagyok a legbüszkébb). A hónap végén jártam Budapesten is, ami nálam elég nagy szó. Tetszett, főleg Besenyőék.

November

A hónap egyetlen nagy konkrét eseménye a pszichológiai napok voltak, amelyet nagyon élveztem. Valószínűleg jövőre is megyek. Az ebből készült írásom lett ezidáig a legnépszerűbb (a like-ok alapján). Ebben a hónapban jelent meg még azonban eddigi legelvontabb írásom is, amire szintén büszke vok, még ha nem is mindenki érti.

December

A legutolsó hónapban is szép írásaim jelentek meg, bár a témák is értékesek (nyugdíj, vallás, Karácsony). Nem írtam róla, de háromszor is felléptem a falumban. Ezekkel ismét tovább fényeztem a hírnevem (állandóan jönnek a pozitív visszajelzések). Időközben meg ugye a vizsga időszak is elkezdődött és eddig szép eredménnyel. És elindítottam egy új rovatot, ami igazából nem is az enyém, de nagyon ötletesnek és szellemesnek tartom. Nézzétek őket ezerrel!

És el is fogyott az év. Nem maradt azt hiszem más dolgom, mint hogy boldog új évet kívánjak mindenkinek és akinek tetszettek az eddig olvasottak, azokat szeretettel invitáljam a következő évre is. Mert bizony jövőre is folytatom, ugyan itt.

B.U.É.K.!!!

Kedvesem jóvoltából rábukkantam egy jó kis oldalra, ahol pár filmezés iránt érdeklődő fiatal próbálja megmutatni tehetségét. Az oldalnak van egy része, ahol az egyik készítő (Dancsó Péter) rendszeres jelleggel film kritikákat mutat be. Nekem nagyon tetszettek, így vettem a bátorságot, hogy néha napján én is közöljem ezeket a blogomon. Íme az első:

Igen eljött. A kis Jézus és vele együtt az év legnagyobb ünnepe. Legalább is azoknak, akik tartják valamire a kereszténységet, vagy a hagyományaikat.

Szép ünnep azt kell mondjam. Gyönyörűen feldíszítenek mindent az emberek, a saját fájuktól kezdve az egész városig. Ott ahol tényleg adnak az ilyesmire, valóban szemet gyönyörködtető a látvány. A Karácsonynak ráadásul van egy különös hangulata, amit úgy december tájékán hiányolni kezd az ember. Valahogy olyan jól eső érzés az a melegség, amit áraszt (ez mondjuk egyeseknél csak a forralt bor hatására jön meg).

Egy fontos momentumot azonban évről évre hiányolok: Jézust. Ahhoz képest, hogy elvileg az ő születését ünnepeljük, nem sok szó esik róla. Sokkal inkább begyűrűzött az az angolszász szokás, hogy a Télapó hordja ki az anjándékokat egy éjszaka alatt a repülő rénszarvasaival. Az erre a szállra felfűzött történetű filmek tömkelege megy le ilyenkor kötelező jelleggel a tv-ben is. Néhány vallási vezető szokott esetleg ilyenkor a közszolgálati televíziókban elmondani egy-egy unalmas szent beszédet a Megváltóról, amit persze az ájtatos öregasszonyokon kívül senki sem néz meg. Miért is tennék? Senkit sem érdekel a Karácsony igazi mibenléte. Elég az ha van fa, amit fel lehet díszíteni (bár Isten tudja hogy minek?), ha van pár nőnemű a családban, aki meg van áldva a sütés-főzés tudományával és ha van jó sok pénz, amit el lehet költeni hasznos ajándékokra. Ha hó is van ekkor tájt, akkor az csak gratis.

Ha figyelt az olvasó, akkor észrevehette, hogy az előző bekezdésben dióhéjban összefoglaltam a Karácsony mai lényegét egy átlag magyar ember számára, de Jézus neve csak egyszer, a legelső mondatban szerepelt és ott is csak pont azért, mert hiányzik a személye a dologból. Ez mindenképp elgondolkodtató. Azért nincs ok olyan nagyon a panaszra, mert ez az egész felhajtás a "szeretet ünnepe" nevében történik és különben is, ez az ünnep még mindig jobban áll - a vizsgált probléma szempontjából -, mint a Húsvét, ahol aztán tényleg egy szó nem esik a Krisztusról.

Nem arról beszélek, hogy akkor most hirtelen mindenki kezdjen templomba járni, csorgassa a nyálát a miséken, művelődjön ki egyházéknál. Szó sincs erről. Én sem megyek arra felé. Nem látom értelmét. De azért azzal tisztában vagyok, hogy mit ünnepelek és miért. Szeretem az angolszász kultúrát, de az egyáltalán nem tetszik, hogy rányomják a világra a Santa Claus-ozást és a birka népek - mint mi magyarok - szívesen veszik. Minden nehézség nélkül elhagyják saját hagyományaikat és Szenteste a Mikulást keresik a háztetőn piros-fehér, világítós, bojtos sapival a fejükön.

Önmagában véve nincs gondom azzal, hogy valakikhez a Télapó megy Karácsonykor, mert az is egy szokás, de nem nálunk. Ahogy például a spanyoloknál sem az, de - érdekes módon... - nem is az, ami nálunk. Őszintén megvallva az ő hagyományuk szerintem a legnormálisabb, mert náluk a Három Királyok hozzák az ajándékokat és tisztában vannak vele, hogy a Messiás születését ünneplik.

Ezek után én már csak azt nem értem, hogy ha ennyire leszarjuk Jézust (ami amúgy nem baj, mert megtehetjük), meg elhagyjuk a vele kapcsolatos hagyományainkat, akkor mi a fenének is kerül bele a kereszténység az alkotmányba...??

Miután olvastam a legutóbbi Tóta W. Árpáddal készült interjút, úgy döntöttem egy kicsit visszatérek egyik kedvenc témámhoz: a vallás és a hit kérdéséhez.

Tóta W. általában elég erőteljesen és mondhatni durván szembe megy az évszázados hiedelmekkel, azonban én erre azt mondom, hogy abszolút rendben van. Szíve joga nem hinni semmiféle vallási blablában. Véleményem szerint majdnem jobban is teszi, hogy így csinálja, mert őt legalább nem kell félteni, hogy teletömik a fejét olyan dolgokkal, amik csak egyesek szerint igazak és senki sem erőltethet rá olyat, ami esetleg ideológiai alapon hátráltatja őt saját fejlődése útján.

Alapvető hibájának tartom azonban, hogy végletesen képzeli el a felállást, miszerint: vannanak a vallásosak (pl. katolikusok) és vannak a nem vallásosak, az ateisták és ezek egymást állandóan támadva, élesen szemben állnak egymással. Ő magát természetesen az utóbbiakhoz sorolja. Nem is feltételezi, hogy esetleg a kettő között is vannak "hívők". Én nagyon sok embert ismerek, akik egyáltalán nem vallásosak, de nem is ateisták. Esetleg nem tagadják Isten létét, de mindenképpen hisznek valami természetfelettiben. Hogy ne menjünk messzire, itt vagyok például én magam: én nem vagyok vallásos és sohasem vonzottak az egyházi keretek, dogmák, de hiszek egy feljebbvalóban. Nekem nincs vallásom és még csak meg sem vagyok keresztelve, de hiszem hogy annak idején élt egy Názáreti Jézus nevű személy és még azt is hogy Mohamed, ill. Buddha is terjesztette az igét, akik egytől-egyig igazat beszéltek.

Mint említettem nekem - saját nézetem szerint - nincs vallásom, de filozófiám van, ami szerintem többet ér akárhány vallásnál. Nem érzem szükségét, hogy birka módjára kövessek tanokat, de azt igen, hogy legyen egy átfogó képem a világról és magyarázatom róla, meg arról, ami mögötte van.

Tóta W. nem túl toleráns és tulajdonképpen ugyanazt teszi, mint a vallásosak, csak negatív előjellel. Belátás nélkül ostorozza az ellenfelet, minden elvüket cáfolva. Holott neki is van istene, csak azt materializmusnak nevezik. Véleményével, miszerint: "Azt gondolom, hogy a vallás fikció, amit kitaláltak emberek, politikai céllal. Ezzel azt mondom a hívőknek, hogy amire ti az életeket föltettétek, barátaim, tulajdonképpen egy nem is túl okos mese. Gyerekek vagytok, akik imádkoztok Darth Vader-hez." részben egyet tudok érteni. A vallások rövid úton valóban gyorsan átváltoztak politikai töltetűvé és a "mi jobban tudunk mindent"-elvét próbálták elhinteni a világban. Dicséretükre szóljon: elég jól ment nekik sokáig. A mai emberiség azonban többségében elég fejlett ahhoz, hogy túl lásson rajtuk.

Meg tudom érteni, hogy szemében a keresztények istene nem egy jóságos gondviselő és inkább hasonlítja Dart Vader-hez. Hogy a mai istenkép sok ember szemében visszás, arról sajnos az egyházak (főleg a katolikus, de a többi is) tehetnek. Nem szabad elfelejteniük az embereknek, hogy - az egyesek által nagyra tartott, mások által inkább lenézett - papok is emberek. Ugyanolyan korlátoltak és a világmindenséghez képest rendkívül szűk látókörő teremtmények. A igemagyarázataikban mindig is nagyobb részt saját elképzeléseiket mondták el, mint sem a valós képet (már ha ez az utóbbi egyáltalán ember számára megismerhető, de kivételesen tételezzük föl, hogy az).

"Azonkívül érdemes elkülöníteni a kereszténységen belül a teológiát és a politikai kereszténységet." Bölcs gondolat Tóta W.-től. Ez a kettő valóban nem ugyanaz. Utóbbit én nem sokra tartom, de az előbbivel érdemes szerintem foglalkozni egy keveset és megvizsgálni - szemellenző nélkül -, hogy a saját véleményünk szerint mely tézisek állják meg a helyüket saját jelenünkben. Én egyáltalán nem gondolom, hogy örökérvényű igazságokként kellene rájuk tekinteni.

Tóta W. nagy érdeme - még ha ezt nem is szépen szokta kifejezésre juttatni -, hogy felismerte: a vallások előírásai és egyes szokásai hátrányosan hatnak a mai emberekre, ill. rendkívül kirekesztőek. Ezt szerintem a mai vallásosoknak is be kell látniuk idővel és megérteni, hogy a szent irataik nem kifejezetten nekik készültek. Ez lehet, hogy kicsit meredek kijelentés lesz, de én hiszek benne, hogy egyszer - talán nem is olyan soká - eljutunk oda, hogy nem lesz szükség egyházakra és mindenkinek nagyobb rálátása lesz a valóságra és az igazságra.

Az utóbbi két alkalommal érdekes fordulatot vett a tesi órám: a tanárúr oktat minket, de leginkább a gazdasági helyzetről és a nyugdíjról. Érdeklődéssel hallgatom, mert minden vélemény érdekel, de úgy veszem észre, hogy nagy a zűrzavar a fejekben és a tanárurat hallgatva csak annyit tudtam magamban mondani, hogy ajjajjaj...

Elég sok vélemény kering erről a témáról és a legtöbb közülük - mint a tanáromé is - negatív. Nem csoda. Az emberek döntő többsége úgy érzi, azt látja, hogy a kormány most elvette az ő szép kis, évek alatt összekuporgatott megtakarítását, amit ráadásul kétséges, hogy visszakap. A kedves tanárom is egy olyan hasonlattal élt, hogy: "ez olyan mintha a kormány azt mondaná mindenki adja oda a pótkerekét és mivel a kresz szerint anélkül nem lehet közlekedni, úgy is vesz magának mindenki másikat". Nos, ez egy tipikus 'az orromnál tovább nem látok' hozzáállás. Én sem vagyok egy pénzügyi/gazdasági szakember, de próbálok az ő fejükkel gondolkodni és az ő véleményüket meghallgatni. Nem nevezem egyből kommunistának a Fideszt meg ilyenek, ami sajnos elég népszerű lett mostanság. Az elmúlt időszakhoz képest ritka esemény fog most következni: egy kicsit megvédem a kormányt.

Kezdjük először is az alapok és tények felvázolásával. A nyugdíjrendszer ma Magyarországon 3 pilléren nyugszik: állami nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztár és önkéntes nyugdíjpénztár. A kormány legutóbbi intézkedésével ezt a középsőt gyakorlatilag megszüntette és az ott felgyülemlett pénzt át akarja irányítani a saját kezelésébe. Tette mindezt azért, mert a rendszer ebben a formában fenntarthatatlan. Elöregedő társadalomról van szó, ami a szociális gazdaság nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy az aktív keresőknek az egészségesnél és hosszútávon is elviselhetőnél többet kell fizetniük az idősek eltartásához. Ez persze nem fokozható a végtelenségig, mert egyszer elfogy az aktív keresők részéről erre a célra "felajánlható" összeg, plusz az így rossz pénzügyi helyzetbe kerülő emberek kevésbé éreznek kedvet újabb gyerekek vállalására (a saját szemükben kielégítő eltarthatóság híján), ami tovább gerjeszti a folyamatot és arányaiban még több lesz az idős. Ezért más megoldásokat keresve szoktak a kormányok időről-időre például a nyugdíj korhatár emeléshez folyamodni, ami szintén nem fokozható a végtelenségig azt hiszem mindenki számára egyértelmű okok miatt.

Nos, a jelenlegi kormány okos szakembereivel úgy döntött ezt a kérdést másképp rendezi és komplexebb módon fogja meg a gazdasági gondokat. Magyarországnak is - mint a többi országnak - sajnálatos módon államadóssága van, ami nem túl kevés. Mára feldúzzadt a GDP majdnem 80%-ára. Ez irdatlan mennyiségű pénzt jelent, majdnem 20 000 milliárd forintot (állampolgáronként újszülöttől a féllábbal a sírban lévő aggastyánig 2 millió forint), amelynek törlesztése nagy terheket ró az államra és így közvetve az emberekre is. Kénytelenek vagyunk egyre többet fizetni mindenért és még a forint is instabilabb ilyen helyzetben. A nyugdíjrendszer ezen a helyzeten abszolút nem javított, sőt tovább növelte az adósságot, mivel az állami nyugdíjkasszába nem folyt be annyi pénz, mint amennyit ki kell fizetnie a nyugdíjasoknak (kb. 30% hiányzik), aminek a korrigálására az állam persze hiteleket vesz fel, vagyis állampapírokat bocsájt ki és amelyeket történetesen nagy részt ugyanazok a magánnyugdíj pénztárak vesznek meg, mint akiknek az emberek többsége fizeti a nyugdíjjárulékát. Ez egy ördögi kör, ami első ránézésre is egy nevetséges, "lehetetlen" helyzetet eredményez (pont azoknak tartozik, akik miatt tulajdonképpen adósságba keveredik). Ezek után bátran kimondható, hogy hiba volt a magánnyugdíjpénztárak bevezetése annak idején, mert mint most utólag látjuk: ez a vegyes rendszer nem fentartható. Ráadásul a magánnyugdíjpénztár sokkal drágább is: a befizetett járulékok 10%-át költi reklámra, céges autóra, stb. Ezzel szemben az állami rendszer saját működését 1%-ból oldja meg. Ez szerintem mindenki számára elgondolkodtató.

Szakértők szerint (és szerintem is) ennek a most megszerzett pénznek a nagyobb részét államadósság csökkentésre kellene költeni. Hosszútávon mindenképp ez a kifizetődő, már csak azért is, mert kisebb adósságnak kisebb a kamata is. Ezzel a pénzzel kb. 10%-kal lehetne mérsékelni az államadósságot, ami már észrevehető javulást eredményezne az emberek életében.

Az átlag magyar ember ezt az egész ügyet persze a saját személye elleni támadásnak értékeli és azt mondja, hogy őt megkárosította a rohadék kormány. Valójában azt a pénzt, ami a nyugdíjalapba megy mindenképpen levonják az ember fizetéséből és ő maga inkább csak azt dönthette el, hogy hova fizeti azt, ill. hogy számon legyen-e tartva. Meg is értem valamilyen szinten, hogy a kormány nem kérte ki az emberek véleményét ez ügyben. A "hatalmas nagy" rálátásukkal biztos nemet mondtak volna majdnem bármilyen intézkedésre. Mellesleg olyan emberektől én se kérnék pénzügyi tanácsot, akik nyakra-főre vesznek fel hiteleket és nem győzik fizetni, utána meg mindenki csodálkozik hogy bedőlnek. A magyar ember mentalitásának egyébként is van egy sajátos vonása: kifele többet szeretne mutatni, mint amennyivel valójában rendelkezik. Ennek tipikus példája az új gépjármű vásárlás. Képes akár önerő nélküli hitelt felvenni új autóra, (ami jellemzően egy olyan beruházás, ami csak viszi a pénzt, vissza semmit nem hoz, pluszba meg főleg nem) és mivel egy idő után unalmassá válik neki az aktuális gépjármű, inkább vesz egy másikat (jellemzően jobbat, drágábbat) egy másik hitelből még mielőtt az előzőt fisszafizethette volna. Ez egyszerűen abszurd, de nálunk mégis ez van. A magyar ember szeretne a nyugathoz tartozni és azt hiszi ennek az a módja, ha a nyugati élet-stílus elsődleges külső jegyeit veszi magára (még akkor is ha nincs hozzá háttere).

Hát szerintem máshol kellene kezdeni a nyugathoz való tartozást. Itt van például egy nagyszerű minta a nyugdíjrendszerhez: a svéd-modell. Mondjuk ennek elterjesztéséért a kormány tud tenni és remélem tesz is. A jelenlegi nyugdíjrendszert kénytelen mindenképp felülvizsgálni, mert a most megszerzett pénzzel be tudja tömni a lyukat, de ez nem játszható meg mindig (mert nem lesz rá pénz). Hosszútávú megoldást kell találni, amire reális altarnatívát jelenthet ez a modell. A lényege nagyjából az, hogy nincsenek előre rögzített nagyságú nyugdíjak, hanem a nyugdíjasok egyfajta szolidaritást vállalnak az aktív keresőkkel. Magyarul ha az aktív keresőknek jól megy a szekér, akkor a nyugdíjasok is többet kapnak, ha válságosabb idők vannak, akkor meg kevesebbet. Ez a rendszer hosszútávon mindenképp tartható, mert kiköszöböli a magyarországi rendszer nagy hibáját, vagyis nem hoz létre deficitet, nem termel hiányt. A svéd-modellnek van még egy másodlagos, de egyáltalán nem elhanyagolható másik pozitívuma is, ami az, hogy önszabályzása miatt kizárja annak lehetőségét, hogy politikai célokra lehessen felhasználni. Választások idején ugye a pártok előszeretettel játszák meg a nyugdíj-emelgetős igéreteket, amit ha betartanak, nem jár jól az ország (mert általában nincs miből fizetni, ennél fogva nehéz is kivitelezni), ha meg nem tartják be, akkor ők nem járnak jól (mert hiteltelenné és demagóggá válik).

Azért azt hibaként mindenképp fel kell rónom a kormánynak, hogy nem megfelelően (majdnem sehogy sem) kommunikálja le tetteit az embereknek. Ez a jó politizálás elengedhetetlen feltétele lenne. Nem csoda, hogy nagy az elégedetlenség. Nem értik a dolgokat és magukból kiindulva csak a rosszindulatot feltételezik a kormányban. És én látom, hogy a nagyobb jó lenne számukra is a cél, de azt azért rosszul képzelik, hogy ennek érdekében bármit és - ami fontosabb - bárhogy megtehetnek.

No, meglátjuk mi sül ki ebből az egészből. Én még ha magánnyugdíjpénztári tag lennék is, biztos, hogy az államiba való visszalépést támogatnám, még ha én személy szerint kárvallotja is lennék az ügynek. Hosszabb távon az a rendszer a fenntartható és ilyen esetekben is gondolni kell a következő nemzedékekre, a jövőre, nem csak a természetvédelemkor. Ha meg minden áron gondolni akarunk magunkra is, akkor érdemes lenne megfontolni egy önkéntes nyugdíjpénztárba való belépést. Ezt egyébként tudom ajánlani mindenkinek. Nem árt az ha be vagyunk biztosítva anyagilag a jövőben.

Az a helyzet, hogy ma majdnem nem írtam semmit, mert nem volt igazán miről. De ebből a szempontból egy szerencsés "véletlen" - konkrétan egy találkozás - folytán mégis lett témám, nem is akármilyen.

Megtudtam, hogy nem a semminek írom a blogom, igenis elég sokan olvassák rendszeresen - még ha nem is bevallottan. Az írásaimon egyesek jót nevetnek, mások körében viszont olykor nagyobb port kavarnak, mint elsőre gondolnám. Erről az érdekes helyzetről egyik nagy elődöm jut eszembe, aki körülbelül pont 170 évvel ezelőtt kapta meg a Pesti Hírlap - az akkori legnépszerűbb magyar szócső - indulásával annak szerkesztői állását. Ez a folyóirat formájában is újnak számított, mert volt benne egy olyan rovat, amely az addigi magyar viszonyokig soha. Elődöm se a saját ujjából szopta ezt ki, hanem mint a nemzetközi viszonyokban is járatos ember az angoloktól vette át és 'leading article'-ről honosította 'vezércikk'-re. Ez a fő helyet elfoglaló rész az újságban arra szolgált, hogy egy átlagos hírbe becsomagolva mondja el véleményét, kritikáját a politikai helyzetről. Nagy elődöm emlékére most én is megpróbálkozom egy ilyennel, bár a téma sajátos lesz és az egész inkább válasz rosszindulatú kritikusaimnak. Íme:

Vezércikk. (A regionális törésvonalról.) Van nekem egy hasznos, bár kevésbbé izgalmas órám az egyetemen, amelyre Máté kollégámmal együtt járunk. 20. századi társadalomtörténetről tanulunk és legutóbb a társadalomban található törésvonalakról volt szó. A törésvonal azt jelenti, ahol a társadalom egyes csoportjai összeütköznek, érdekellentétbe kerülnek. Ez lehet vallási, osztály, vagy manapság leggyakrabban etnikai. Volt még egy törésvonal, amelyet megemlítettünk, de nem beszéltünk nagyon róla, ez pedig a regionális volt, amelyet saját életem szempontjából mégis fontosnak tartok. Ez a város és a vidék (ha tetszik falu) ellentétét foglalja magában. A gazdasági erő például törvényszerűen a városokba vándorol, ami a falusiakban frusztrációt okoz. A városban több a munkahely, több a munka, több a pénz és szinte összehasonlíthatatlanul több az elérhető, beszerezhető dolgok aránya. Ez persze mind a falu ellen hat és szépen lassan az emberek költöznek befelé a városba. Egy kiemelendő előnye azonban a falunak is van, legalább is ezidáig azt hittem. Én szerettem a falumban, hogy viszonylag kisebb közösség, ahol az emberek többsége szükségszerűen ismeri egymást és minden további nélkül számíthatnak egymásra, ami feltételez egyfajta szeretetet. Nos, ez egy naiv elképzelés és a valóság ezzel szemben az, hogy a faluban minden további nélkül a szájukra vesznek akárkit és kifelé - ha kell - álságosak. Külön nevetséges, amikor szent meggyőződésüknek adnak hangot, miszerint ők sokkal életrevalóbbak a városiaknál és jobban is tudják náluk a dolgokat. Az utóbbinak elenyésző esetben lehet igazságtartalma, de mégis elképesztő, hogy mennyire el vannak rugaszkodva ezekkel a gondolatokkal, kijelentésekkel a valóságtól, amikor a modern világ olyan eredményeivel sincsenek tisztában, mint a gondolat és véleménynyilvánítás szabadsága és például egy blog-írót (történetesen engem) megszólnak az írásáért. Nem túl jogos kérdésük: mit képzelek én magamról? Nos, a válaszom az, hogy semmi olyan légből kapottat, földtől elrugaszkodottat, mint ők, vagy mint a kedves polgármester-jelöltjük, akit én csak 'a minősíthetetlen'-ként emlegettem. Őszintén szólva nem vall túl racionális gondolkodásra, amikor valaki fél hónap helybenlakás után és csak elenyésző ember (1 család!) támogatását bírva egy általa alig ismert múlttal rendelkező közösséget akar vezetni. Azt a megfontolást, hogy lesz egy jól tejelő munkája, el tudom fogadni (bár távolról sem értek vele egyet), de azt azért ő sem gondolhatta komolyan, hogy reális esély van a megválasztására. Ezeket végig gondolva nem értem miért a blog-írónak címzik a második kérdést, "Hogy meri ezt?", mivel Mr. Minősíthetetlennek szerintem sokkal nagyobb bátorság kellett a racionális alapokat nélkülöző polgármester-jelöltséghez, mint a blog-írónak a valóság/igazság megírásához. Mondjuk utólag végig gondolva ez nem is biztos, mert ugye az igazság mindig jobban fáj és az igazság által "elnyomottak" fellázadhatnak az elnyomó blog-író ellen és akár el is hallgattathatják azt. Ezeket számba véve most minden bizonnyal meg kellene ijednem, de mit tegyek... ez a makacs önbizalom nem enged. E cikk olvasóinak két dolgot ígérhetek: belső késztetésemre az igazságot továbbra is szókratészi módra keresni fogom és megírom, illetve a regionális törésvonal ily otromba falusi visszatükröződése miatt, amint lehet beköltözök a városba.

Na elérkezett a várva várt második rész. Mondjuk lehet, hogy többeknek nem fog tetszeni, mert nem erre számítottak, de majd egy másik kontextusban ők is kielégíttetnek.

Nos, a múltkori bejegyzésben is a lélekkel foglalkoztam, inkább vallási megközelítésben. A léleknek van azonban tudománya is, amit egyesek inkább áltudománynak tartanak és ez nem más, mint a pszichológia. Jó magam is úgy gondolom, hogy a pszichológia tárgykörében mondott és megfigyelt dolgok inkább az ösztönökkel és az ehhez kapcsolódó - mondhatni - automatizmusokkal foglalkozik, amiket én az egó részeinek tartok. Nagy tévedés, amikor az emberek az egójukkal azonosítják magukat, mert az nem az igazi énjük (ha tetszik - lelkük), henem véleményem szerint csak egy átmenetileg felvett "ruha". Kellő tudatosság hiányában ez az egó valóban átveheti az irányítás felettünk és automatizmusaival könnyen megkötözhet bennünket. Mindezek ellenére érdekesnek tartom ezen téma bizonyos részeit, mivel az emberek többsége sajnos nem rendelkezik ezzel a kellő tudatossággal és csak úgy beleél a világba, sodródva az árral, így létező problémákat mutat és magyaráz meg ez az (ál)tudomány.

Ennek fényében látogattam meg Annával még október közepén a IX. Szegedi Pszichológiai Napokat. Nem láthattunk idő hiányában minden előadást, sőt egyes előadások párhuzamosan folytak, de többnyire sikerült meghallgatnunk a nekünk tetszőket. Két napot vett el ez az életünkből meg diákkedvezménnyel fejenként 800 Forintiot, de szerintem megérte. Az első előadásra, amit megnéztünk mondjuk ez nem mondható el, mert A szervezeti kockázatvállalás pszichológiájáról szólt és rendkívül unalmas volt. A második előadás már jobb volt, azt Németh Dezső tartotta, aki engem is tanít és rendkívül jó az előadásmódja. Ő a mamóriafolyamatokról és azok zavarairól beszélt. Az volt a legérdekesebb benne szerintem, amikor felhívta a figyelmet a végbél-tükrözés példáján keresztül, hogy egy hosszantartó, a végén enyhébb fájdalom kevésbé rossz emlék, mint egy rövidebb, de a végén nagyobb kellemetlen érzéssel járó fájdalom. Ez azért furcsa, mert racionálisan nézve az első esetben szenvedtünk többet. A harmadik előadást inkább Anna kedvéért néztük meg, mert az engem kevésbé érintő Siker és nőiesség témakörében hangzott el. Sok férfi nem volt rajta, de azért ezt is érdekesnek találtam. Tetszett benne, hogy nem jött kizárólag az átlagos problémával, miszerint: a nők hátrányosan meg vannak különböztetve a munkában. Feljött persze az a dolog is, hogy jóval kevesebb a női felsővezető, mint a férfi, de végre valaki megmagyarázta ennek az okait. Kiderült, hogy lám, azért közel sem biztos, hogy erről csak az a csúnya, rossz, elnyomó férfi-társadalom tehet. Sőt, én úgy vettem ki, hogy az csak kisebb részben okozza.

Az e napi utolsó előadásunk volt szerintem az egész rendezvényen a legnagyobb durranás. Sas István filmrendező és reklámpszichológus tartotta Social Media Blues, avagy a lájkolható reklám címmel. Ő először is arról beszélt, hogy a mai emberek életében nagyon felértékelődött a nano-tér és gyakorlatilag már az interneten keresztül éljük a társasági életünket (mi vagyunk az online generáció). Ezt foglalja nagyon jól össze az egyik levetített videója:

Ezek a dolgok hatalmas változásokat indítottak el. Az internet például fegyverré vált egyes felhasználók kezében. Erre hozott is nagyon jó példát: Dave Caroll történetét. Dióhéjban a sztori: Dave Caroll egy középszerű amerikai zenész, aki éppen egyik koncertjének színhelyére akart utazni bandájával. Utazásához a United Airlines légitársaságot választotta. Már a gépen ült, amikor kinézett az ablakon és látta, hogy a reptéri hordárok bepakoláskor összetörik a gitárját. A banda így nem utazott el és a koncert is elmaradt. Dave kártérítési kérelemmel fordult a légitársasághoz, de az elküldte a fenébe. Dave ezt tudomásul vette és megfogadta, hogy cserében 3 dalban fogja feldolgozni ezt az esetet. Meg is tette és amint feltette az első dalt a YouTube-ra, már az első nap több ezren megnézték. A videó következtében drasztikusan csökkent a United Airlines forgalma, aki már bánta, hogy semmibe vette a zenészt. A légitársaság könyörgött Dave-nek, hogy vegye le a videót, bármennyit fizetnek. Dave a "már késő" jelmondattal elutasította őket. Íme a nagysikerű nóta, amelyet mára már több mint 9 és fél millióan tekintettek meg:

Szóval eljutott oda a világ, hogy ha akar és elég ügyes hozzá, akkor a kisember is egymaga beinthet a nagyoknak (és még csak nem is kell hozzá véres forradalom).

Reklámszakember lévén beszélt azért a változások hatásairól a reklámok terén is. A reklámok most már elérnek mindenkihez így vagy úgy (még akkor is találkozik velük ha nem akarja). Ez is a globálissá válásnak köszönhető, de a hagyományos reklámok már nem igazán érnek el sikereket. Sőt, márlegtöbbször az ember próbálja távoltartani magát tőlük (elkapcsolja a tv-t, stb.) Senkit nem érdekel már egy olyan mosópor reklám, ahol a csomagolásból frissen kibontott ingekkal akarják elhitetni, hogy kiváló a termék. Van egy cég, aki e téren is próbált újítani:

Sas István szerint ezt a művet egy évvel korábban még minden további nélkül kidobták volna a cannes-i fesztiválról, mert megszegi a reklámok alapszabályait, kezdve ott, hogy nem is a termékről (Cadbury csoki) szól, sőt semmi köze hozzá. 2007-ben, megjelenésekor azonban mégis nyert a fesztiválon, mert ezzel a hagyományos reklámokhoz képest óriási különbséggel sokkal jobban magára hívja a figyelmet, ami eladhatóbbá teszi. A következő évben ugyanez a cég egy még nagyobb marhasággal állt elő és azzal is elérte az átütő sikert:

Ahol ezek a reklámok lementek, valóban megfogta az embereket, amit az is bizonyít, hogy szinte megszámlálhatatlan mennyiségű paródiát gyártottak belőlük.

A második nap előadásai ezeket már nem tudták nálam felülmúlni. Még ott sem, Ahol Buddha és Freud találkozott. Érdekes teológiai-filozófiai dolgok merültek fel, de abba most nem mennék bele. A második előadás Cartman új ruhája címet viselte és a South Part, ill. különösen Cartman figuráján keresztül próbált az előadó megmutatni szociális, pszichológiai dolgokat. Azzal kezdte, hogy számára Cartman mindig kicsit olyan volt, mint Dart Vader. Mélyen legbelül valójában jófiú, de sok rosszat cselekszik. Az is kiderült, hogy Cartman-t társai és a felnőttek is utálják, de "válsághelyzetben" mégis hallgatnak rá és követik. az utolsó előadást egy nagy és híres pszichológus professzor, Bereckei Tamás tartotta és ehhez mérten ezen az előadáson voltak a legtöbben. Az ő előadása is érdekes volt és kb. arról szólt nagyjából igazolta Freud elméletét, miszerint a párválasztásban nagy szerepe van az ellentétes nemű szülőnek. Magyarul a csajod hasonlít anyádra, a pasid meg apádra. Ezen szerintem érdemes mindenkinek elgondolkodnia, hogy magára nézve szerinte mennyire igaz.

Összességében tényleg azt mondhatom, hogy megérte erre a rendezvényre elmenni. Gondolom jövőre is lesz, szóval ajánlom mindenkinek meleg szívvel ha érdekli a téma.