Úgy látszik erről a témáról már soha sem fogok leszállni. Lehet, hogy az átlagosnál kicsit többet írok róla, de úgy érzem minél több oldalról kell bemutatni a dolgot. Muszáj rávilágítanom az általam felfedezett hibákra még ha ezzel látszólag sokak hitébe is gázolok.

Nemrég megnéztem két filmet, amik erősen elgondolkodtattak (bár nem először láttam őket). Az első 'A rózsa neve' című alkotás volt, amely Umbert Eco olasz író azonos nevű regénye alapján készült.

A történet dióhéjban: "Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…"

Engem nagyon elgondolkodtatott, hogy mennyire elvakultak is tudnak lenni az emberek, ha valami elvi/hitbeli kérdésről van szó. Úgy érzem ha abban az időben éltem volna, akkor az embereket saját maguk karikatúrájának láttam volna már akkor is. Elképesztő, hogy Jézus meg Isten nevében mi mindenre képesek voltak. Kezdve az inkvizícióval, amely akkoriban gyakorlatilag a legkisebb "tévelygésre" is máglytűzzel válaszolt. Nem értem, hogy ezt hogyan tudták összeegyeztetni más alapelveikkel, mint például "Ne ölj!". Az meg külön vicces számomra, hogy olyan dolgokról is vitáztak, amely saját tapasztalataik alapján - melyek amúgy nem nagyon vannak - eldönthetetlen. Általában olyan furfangos mindent eldöntő megoldással áltak elő a "hagyományos" oldalon, hogy a pápa tévedhetetlen és innentől kezdve a helyzet világos - hajts fejet Őszentségének, ellenkező esetben rohadék eretnek vagy, akit ki kell iktatni de nagyon gyorsan.

A másik film - a Luther - is hasonló problémákat vet fel. Ennek nem írnék a cselekményéről, mivel megegyezik a történelemből ismert Luther Márton történetével. Azonban itt is nevetséges, hogy a katolikus egyház még csak meg sem próbált vitába szállni a wittenbergi teológussal, ergo nyilvánvalóvá tették a gondolkodó ember számára, hogy nincs igazuk és nem is lehet, mert nem tudják megvédeni álláspontjukat (pont ezért nem vitáztak, hanem csak tekintéllyel próbálták elnyomni Luthert).

Luthernél - és nálam is - az ún. búcsúcédulák vágták ki a biztosítékot. Nem tudta elfogadni, hogy a katolikus egyház kitalál mindenféle alaptalan "szent" baromságot és azt ráerölteti az emberekre, majd hasznot húz belőle. A film szerint Luther is vett búcsúcédulát egyik szerette lelki üdvéért és végig is mászta az összes lépcsőt egy-egy 'Miatyánkkal' a templom előtt, de a végére belátta, hogy ez az egész egy csalás és egy darab papír semmi esetre sem fog üdvözíteni senkit. Megvilágosodott és ezentúl azt hirdette, hogy üdvözülni csakis kegyelemből, a hit által lehetséges.

Én magam nem vallom Luther hitét, mert a filozófiám összetettebb és bonyolultabb ennél, de a keresztény vallások közül az ő nyomán kialakult evangélikust tartom a "legjobbnak". Úgy vélem a szigorúan keresztény vonalon haladók ezen az úton juthatnak a legtovább. A katolikus kifejezés számomra a sok száz év alatt végletesen elhasználttá vált. A rengeteg bűnük miatt egyszerűen nem hitelesek. Persze tudom, hogy azok a katolikusok mások voltak és az emberiség nem tartott ott, ahol most. Félig viccesen fogalmazva: nem tudták mit cselekszenek. Azonban felvetődik a kérdés, hogy most miért is lenne jobb a helyzet és miért kellene több bizalmat szavazni nekik. Én azt mondom semmiért. Mindig is azok járnak jobb úton, akik a saját fejükkel gondolkodnak és nincs beszűkült látásuk. Nyitottnak kell lenni és törekedni a jóra (és nem csak a sajátunkra).

Egyébként a katolikusokat sem ítélem el. Ők is jó emberek és abban hisznek amiben jónak látják, szerintem jobban tennék, ha felismernék végre az égbe kiáltó hibákat a vallásukban. A külsőségeikről már inkább nem is beszélek (az amúgy sem kizárólag "katolikus betegség")...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.