Ezzel a rövid videóval szeretném megnyitni következő bejegyzés sorozatomat, mellyel egy kicsit nevelni szeretném az olvasóközönséget a pénzük megfelelő kézéléséről.

Azt tapasztaltam, hogy az emberek egy részének maga a pénz szó olyan, mint a tűz és igyekszik a vele való foglalkozástól távol tartani magát, így a rendszeresen felmerülő gondok megoldását elintézi azzal, hogy "nekem ez a sorsom, de jobb is így, mert a pénz ördögtől való, én pedig nem cimborálok vele". Na ez hülyeség! Egyszerűen fejben kell átrendezni dolgokat, kezdve ott, hogy a jelenlegi világrend szerint pénz nélkül nemigen lehet élni és lásd be, hogy te is azért kelsz fel nap mint nap, hogy pénzt keress. Ennek tudatában máris ott tartunk, hogy a pénzzel való érintkezést nem lehet kikerülni. Ha viszont ez a nagy büdös helyzet, miért ne akarnád ezt jól csinálni?

Másik részének a pénz nem annyira idegen viszont csak egy hajszálnyival van több fogalma róla, hogy mit is kéne kezdeni vele. Ők általában a rossz (illetve a legjobbtól a legtávolabb eső jó) megoldásokat választják és a "bizonytalanságra" hivatkozva nehezen is tesznek le tévképzeteikről.

Célom, hogy az elkövetkezendőkben egy kis felvilágosítást nyújtsak és logikus gondolkodásra késztessem olvasóimat 'A pénzről - okosan'.


A bejegyzés trackback címe:

https://adamsmind.blog.hu/api/trackback/id/tr113297755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása