Úgy gondolom ebbe a témába úgy a leghelyesebb belemélyedni, ha előbb egy kis alapozást tartunk. Vagyis legelőször magáról a pénzről fogok beszélni, hogy mi is az és mire való. Talán ezzel sok embernél máris teszek egy nagy lépést afelé, hogy megszüntessük a pénz egyik csúnya tulajdonságát - amit már a felvezető bejegyzésben is említettem - nevezetesen, hogy a közelsége éget.

Legcélszerűbb egy meghatározással kezdeni: pénz minden olyan meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig mint állandó fizetési eszköz használatos, amelynek átadásával dolgokat lehet megvásárolni illetve adósságokat törleszteni. Vagyis a pénz alapvetően egy csereeszköz, mely rendkívüli módon megkönnyíti a különböző javak (jogilag érvényes) megszerzését. Ezen tulajdonsága miatt már nagyon régóta használatos. Tulajdonképpen csak az őskorban nem volt, de akkor még nem is volt rá szükség, mivel nagy családokba, nemzetségekbe szerveződtek az emberek, amin belül mindent megosztottak. Ez azért volt lehetséges, mert teljesen önellátóak voltak. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom a technológiai szint nem volt túl magas, így a javak előállítása nem igényelt szaktudást, a hozzájutás pedig kereskedelmet. Ezt az időszakot követően már folyamatosan jelen van a pénz - mivel megjelenik a kereskedelem - és elég szép utat futott be.

A pénz történetében (fejlődésében) több szakasz különíthető el:

1. Árucsere

Az őskor végén, ókor elején megjelent a szakosodás, ami annak a következménye volt, hogy az egyes javak, termékek előállítását egyre inkább csak azok végezték, akik a legjobban értettek hozzá. Ők idővel mással már nem is foglalkoztak csak az adott dologban fejlesztették magukat. Ez azzal járt, hogy az előállított termékek egyre jobbak lettek, egyre jobban szolgálták a szükségletek kielégítését. Tulajdonképpen végbement egy munkamegosztás a gazdaságban, de - az utópista szocialista nézetűek nagy bánatára - az előállított termékek már nem a közösbe mentek (bár a folyamat mindenképp a köz javát szolgálta), hanem megjelent a magántulajdon. Mivel már nem mindent maguk csináltak az emberek amire szükségük volt, valahogy meg kellett oldaniuk azt, hogy a birtokukba vegyék a mások által termelt javakat. Ennek legkézenfekvőbb (és akkoriban egyetlen) módja, hogy elcserélik egymással a saját termékeiket.
E rendszernek voltak elég nagy hátrányai: egyrészt nem volt könnyű olyan embert találni, akinek kellett az illető áruja és cserébe azt adta, amire neki szüksége volt; másrészt nehézkes volt a különböző árukat azonos értékben elcserélni.

2. Árupénz

A cserekereskedelem említett problémáit idővel felismerték és igyekeztek haladóan reagálni rájuk képzeletük határain belül. A következő megoldás született: a cserélendő áruk közé beiktattak csereeszközöket, melyek tulajdonképpen maguk is áruk voltak, viszont olyanok, amelyeket könnyen lehetett cserélni. Ahhoz, hogy valami 'árupénzzé' váljon, különböző kritériumoknak kellett megfeleljen: legyen értékálló, osztható, egynemű, szállítható és mindenki által elfogadott. Ilyen volt például: a só, szarvasmarha, teve, kagyló, kövek, bálnafog, réz/bronzöntvények, fűszerek, rum, nemesfémek. (Manapság a börtönökben a cigaretta szolgálja ezt a célt.)

3. Fémpénz

Mivel a nemesfémek rendelkeztek legjobban az árupénz szükséges tulajdonságaival, egy idő után általánosan elfogadottá váltak. A mérhetőség kedvéért érme formát adtak nekik. Ez hatalmas előrelépés volt, mivel a pénzérmével létrejött egy olyan tárgy, melyet kifejezetten a pénz funkcióinak betöltésére készítettek. Könnyű megismerni, szállítani és az értékét is jól tartja. Ez a találmány annyira jól sikerült, hogy kb. 2000 évig a pénzérme jelentette a pénzt a világban.

4. Pénzhelyettesítők

A hosszú idő azonban csak letelt és a világ odáig jutott, hogy a nemesfémek mennyisége már nem tudta fedezni a pénzszükségletet, illetve ahogy az arany kézről-kézre járt, folyamatosan kopott és veszített értékéből. Emellett szállítása nagy mennyiségben nehézkes és túl költséges volt, illetve feltűnő is, tehát jó kis rablási célpontnak számított. A kereskedők a nemesfém hiányt váltók kibocsátásával próbálták megoldani, amelyekkel tulajdonképpen hitelesítették fizetési ígéretüket, amíg pénzhez nem jutottak. Idővel már egymás váltóival kereskedtek, azonban az ismeretlen váltóinak beváltása gondot okozott. Ezt oldotta fel, amikor a bankok kezdtek el váltókat kibocsátani, amiket innentől 'bankjegyeknek' neveztek. Az országok úgy döntöttek egységesítik államuk fizetőeszközét és a bankjegykibocsátás egyedüli jogát a saját kezükbe vették. A pénzhelyettesítők alapja az volt, hogy az állam és a pénzintézetek vállalták, hogy a bankjegyek nemesfémre válthatók át, vagyis a pénz értékét aranyalapra helyezték. Mára erről a szabványról mindenki letért (legtovább 1971-ig az Egyesült Államokban állt fen.) Tehát mai pénzünk értéke tulajdonképpen közmegegyezésen alapul, névleges.

A lecke végére szántam a legfontosabb részt, ami leginkább meg fogja világítani, hogy a pénz miért is nem gonosz. A pénz funkcióiból meg fogjuk érteni, hogy azok a dolgok amiket rossznak találunk, szimplán csak lehetőségek, amelyekkel egyesek élnek

Értékmérő: a pénz közvetíti a cserét, méri az áru értékét, vagyis a termékek árai a pénzen keresztül határozódnak meg.

Forgalmi eszköz: az áruk forgalmában a tranzakciók a pénz segítségével bonyolódnak le.

Fizetési eszköz

Felhalmozási eszköz: a vagyon felhalmozódásának egyik formája a pénz tartalékolása.

Láthatjuk, hogy a pénzre a fejlődés okán volt szükség (tehát ha ki akarod kerülni a pénzt, akkor elég sok mindenről le kell mondanod) és olyan lehetőségek rejlenek benne, amit - ha jót akarsz magadnak - érdemes kihasználni. Sosem szerettem, ha valaki panaszkodott, hogy kevés van belőle. Tegyen érte, hogy ne úgy legyen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.