Na most olyan jön, ami eddig még nem volt. Elmélkedni fogok, kissé utópisztikusan. (Ha egyszer sok időm lesz, akkor lehet írok is egy utópiát, de ez nem mostanában lesz...) Szóval sokat gondolkodtam én már modern világunk rendszerén és ezeket össze szoktam vetni az egyetemen tanult régebbi felfogásokkal, elképzelésekkel.
Arra jutottam, hogy az, amit mi képviseleti demokráciának nevezünk és istenítünk, az nem éppen a legjobb találmány, pedig tényleg annak kéne lennie. A híres angol politikus és államférfi, Winston L. S. Churchill mondta azt ha jól emlékszem, hogy a demokrácia nem a legjobb rendszer, de nem találtak ki még jobbat. Ebben talán igaza is volt, viszont azért demokrácia és demokrácia között is van különbség, így hosszútávon nem mindegy, hogy a keretet milyen tartalommal töltjük meg. Ezt egész könnyen beláthatjuk: elég ha csak rátekintünk saját államunk rendszerére és az Amerikai Egyesült Államokéra; nagyon nem ugyanaz a kettő. (Persze tudom, hogy a két ország alapjaiban is különbözik, de végső soron ez is engem igazol.)
Azt is megállapítottam, hogy az aktuális rendszereket alapvetően határozzák meg az előítéletek, berögzöttségek és a neveltetés. Csak egy példa, hogy értsük miről beszélek: ha visszamegyünk pár száz évet az időben, akkor azt láthatjuk, hogy az emberek számára például elképzelhetetlen volt az, hogy ne uralkodjon felettük egy király; még akkor sem, ha adódtak olyan történelmi helyzetek, amikor meg lehetett volna válni tőle. Ennek magyarázata egészen egyszerű: az évezredes hagyományok, a neveltetés és a környezet egyszerűen nem tette lehetővé elődeink számára, hogy egy olyan rendszerben gondolkodjanak, mint például a miénk. Ez szinte ördögtől valónak számított volna. Nekünk ez persze ma már furcsa, mivel azt gondolnánk, hogy az egyszerű paraszt vagy polgár szomjazta a jogi egyenlőséget és utálta a királyt, de nem így volt. Mindenki szükségesnek és természetesnek érezte a király személyét és maximum abban bízott, hogy a Jóisten vezeti döntéseiben és tetteiben. (Ez a dolog egyébként még ma sem kopott ki teljesen, nyugaton se, hiába beszélünk a "többség uralmáról". Világunk része a vezérelvűség.)
Azonban azt is láthatjuk a történelemből tisztán, hogy az említett befolyásoló tényezők idővel változnak. Nehéz lenne azt állítani például, hogy ma is úgy nevelnek az emberek, mint évszázadokkal korábban. A nevelés és az alapvető szemlélet a világban - legalábbis a nyugati felén - egy sokkal szabadabb irányt vett és ma már mások a meglátásaink a társadalomról és az államról. Szeretnénk persze azt hinni, hogy ez a nagymérvű változás csak pozitívat hozott, de én nem így vélem.
Jelenleg:
Előző féléves tanulmányaim alatt volt egy óra, ahol a társadalommal foglalkoztunk és amely viszonylag nagy hatással volt rám. Azon az órán egyszer volt szó a politikai pártokról és a tanár azt mondta, hogy a 'pártok' nagyon fontos képződmények és nagy eredmény, hogy jelen társadalmunkban vannak ilyenek, tehát örüljünk nekik. Ez biztosan így is van, ha az alap koncepciójukat veszem (vagyis a választás lehetőségét), de az a véleményem, hogy ma igen rosszul működnek és szinte szánalmas, hogy egy ilyen rendszert hoztunk létre. Az alapvető problémát ott látom, hogy a pártokban megfordult az építkezés menete. Vagyis a koncepciójukat nem az emberek akaratára, véleményére alapozzák, hanem belülről alakítanak ki egyet és azt erőltetik rá az emberekre. (Röviden megfogalmazva: nem lentről felfelé, hanem felülről lefelé építkeznek.) A tervet a párt-elit vagy egy tagja találja ki, majd ez lekúszik a létrán az alsóbb szintekre, ahol kénytelenek elfogadni, mert ha kivetnivalót találnak benne, akkor a párttal össze nem egyeztethetőnek ítélik a képviselő munkáját és először megkérik, hogy változtassa meg véleményét, ha nem, akkor kizárják, plusz megkérik szépen, hogy "adja vissza" a mandátumát, amit ők szépen odaadnak más embernek (erre egyébként nem köteles semelyik képviselő sem, sőt szerintem ha jól akar cselekedni, akkor csak azért is ott marad függetlenként).
Láthatjuk, hogy az oly nagyon dicsőített rendszer nem működik jól. De hát hogyan is várhatnánk el valakitől, hogy képviselje az érdekeinket, aki nem is ismer bennünket. Persze az egyéni szavazáskor választunk olyan képviselőket is, akik valamennyire igen, de pont ők azok, akik kevésbé tudnak beleszólni a dolgokba. A listás szavazásról kerülnek be azok a képviselők, akik a párt számára fontosak. A többi az csak a tömeg, a "helyi szavazóbázis", akik biztosítják a tervek véghezviteléhez a többséget - már akinek. Ezek után a legnagyobb arcul köpésnek tartom, ha egy párt X-hanyados vagy Y-százalékos felhatalmazásra hivatkozik a legvérlázítóbb intézkedések megszavazásakor meg bevezetésekor.
Államelméleti filozófiám:
Tanulmányaim során megismerkedtem pár eszmerendszerrel, amikből kialakítottam a szerintem követhetőt és helyes irányba vivőt. A 19. század nagy ideológiáiból indultam ki: liberalizmus, konzervativizmus és nacionalizmus.
A liberalizmusról annyit mindenki tud, hogy valami szabadelvű és újítani akar. Ez igaz is, de azért ennél többet jelent. A liberalizmus az egyént, az individuumot teszi a középpontba. Azt mondja, hogy az ember értelmes lény, tehát idővel képes önálló életvitelre és érdekei szerint cselekszik. Vannak ún. természeti jogai, amik születésénél fogva megilletik és nem vehetik el (ilyen pl. az élethez való jog). A társadalomról azt állítja, hogy az nem más, mint az önálló egyének szabad akaratú együttműködése, tehát a társadalom egyenrangú egyénekből épül fel. Az államról pedig azt állítja, hogy az a társadalom egyik funkciója, vagyis a társadalom hozza létre az államot és állandó felügyelete alatt tartja. Emellett a társadalmat szerinte csak egy szűk csoport irányíthatja, mert az egész több tényező miatt sem képes rá. (Régen ezt a szűk csoportot vagyoni-, ill. műveltségi cenzussal határozták meg; én ebből a műveltségit hagynám meg, pl. az érettségit húzva meg határnak.) Ez a szavazati joggal rendelkező csoport - ami nem feltétlen annyira szűk - nem jelenti azt, hogy csak nekik vannak politikai jogaik. Vannak olyan jogok - a természeti jogokon túl -, amik mindenkit megilletnek (pl. sajtó- és szólásszabadság, egyesülési jog). Régen ideális államformaként az alkotmányos monarchiát határozták meg (bár akkor már nem volt lehetetlen dolog a köztársaság sem). Működését úgy képzelték el, ahogy Angliában is működik mind a mai napig, vagyis: "a király uralkodik, de nem kormányoz". Mint láthatjuk ez a rendszer életképes és átültethető a köztársaságra is, ahol a köztársasági elnök "tölti be" a király szerepét, vagyis képviseli az országot külföldön, kegyelmet oszt, reprezentál, stb. Nagyon fontos a liberalizmus számára a hatalmi ágak szétválasztása. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük egy kisebb-nagyobb önkényuralmi rendszer kialakulását. A szétválasztás úgy valósul meg, hogy az ágak (törvényhozó, végrehajtó, bírói) egymástól függetlenek - vagyis közvetlenül nem befolyásolhatják a másikat munkájában -, viszont ellenőrzik egymást. (Ez az alapelv sajnos napjainkban hazánkban kezd kicsit megcsorbulni, lásd: a végrehajtó hatalom azt ér el a törvényhozónál amit akar, ill. simán semlegesíthetik a bírói ítéleteket.) A törvényhozásban a liberalizmus alapelve a népképviselet. Nagyon fontos még a kormányzati felelősség, vagyis hogy a mindenkori kormány beszámolással tartozik a parlamentnek. A liberalizmus kitalált még egy intézményt, ami mondjuk nálunk nem terjedt el, de lehet jobb lenne; ez pedig az esküdtszék. Ez a társadalmi ellenőrzést szolgálja büntető- és sajtóperekben (mert a bűnösség tényét akármelyik érett, önálló gondolkodású állampolgár meg tudja mondani a bizonyítékok alapján, csak a büntetés kiszabásához kell a jogi szakmai tudás).
Ezek után nem tartom jogosnak, hogy a 'liberalizmus' napjainkra szinte szitokszóvá vált. Eszmerendszerének nagy részével nagyon is egyetértek, nem érzem idejétmúltnak. Azonban kiegészíteném egy kis konzervativizmussal: a konzervativizmus tagadja, hogy léteznének minden közösségre érvényes alapelvek, igazságok, mert mindegyik sajátos és csak a saját útján haladva tud egészségesen fejlődni. Ezt könnyen beláthatjuk, ha visszaemlékszünk hazánk és az USA párhuzamba állítására, amely nem sikerült. Ez mondjuk számomra nem jelenti azt, hogy bizonyos intézkedéseket ne lehetne megszívlelni, átvenni más államoktól, viszont tisztában kell lenni azzal, hogy nem feltétlen lehet ugyanazt a hatást várni tőle itthon, mint másutt. Nagyon is elképzelhető, hogy saját méreteinkre és viszonyainkra kell szabni, amihez viszont nagyon komoly és képzett szakemberek kellenek (és még így sem biztos, hogy sikerül).
Említettem egy harmadik ideológiát is, de abból valójában egy dekát sem merítettem. A nacionalizmust a népek megkötözőjének tartom (főleg Kelet-Közép Európában). Teljesen felesleges saját nemzetünket, vagy akár nyelvünket többre tartani másoknál, másokénál. Ezek a dolgok sokkal inkább megosztóak, mint sem egységbehozóak. Aki komolyan elhiszi, hogy a nemzete, nyelve, vallása vagy akár történelme kiemeli őt mások közül az becsapja még saját magát is. Nagyon téves elgondolás, hogy mások háttérbe szorításával, elnyomásával lehet előrejutni. Aki helyesen akarja szeretni a hazáját az patrióta, nem nacionalista (utóbbiból mostanság sajnos elég sok van). De még a patriotizmust is én inkább a "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" jeligébe integrálom, vagyis az egész világot kell szeretni, annak érdekeit kell nézni, de ezt saját környezetünkön keresztül gyakoroljuk. (Ehhez a témához ajánlom még ezt.)
Elméletem nem hiszem megvalósul, nem abba az irányba tartunk. Ezt mutatja például, hogy legutóbb még tovább akarták szélesíteni a szavazásra jogosultak számát, mint amekkorát a józan ész diktál. Amúgy meg lehet, hogy nem is működne jól, de egy próbát megérne, mert fejben jónak tűnik - legalább is az enyémben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2011.04.05. 11:37:53
1. Említetted, hogy a pártok felülről lefelé, és nem alulról felfelé építkeznek, illetve belülről alakítanak ki koncepciókat, és neked ez furcsa. Én viszont úgy gondolom, hogy ebben semmi meglepő nincs, így működnek a világ minden táján a pártok, de nemcsak mostanában, hanem szerintem a 20. század egészében is. Ezért is mondják sokan, hogy maga a "demokratikus párt" kifejezés is fából vaskarika, mivel a demokrácia a nép uralmát jelenti, miközben egyetlen párt sem azonos a néppel.
2. A liberalizmusról korábban én is írtam a blogomban. A klasszikus liberalizmussal nekem semmi bajom sincs. Sőt, mondhatni sikertörténet volt, mivel több fontosabb eleme is beépült a mai demokráciák működésébe (emberi jogok, hatalmi ágak szétválasztása stb.). Ám úgy vélem, hogy mára azért lett szitokszó, mivel minden mostani céljuk a magukat liberálisnak vallóknak már eltér a klasszikus liberalizmus elveitől, és extremitásba hajlik át, lásd: drogliberalizáció, homoszexuálisok jogai stb. Ezek pedig természetszerűleg magukkal vonják a többségi társadalom nemtetszését. Illetve a liberálisok azt is elfelejtették, hogy a liberalizmus nem egyenlő a kisebbségvédelemmel. A liberalizmus ugyanis az egyént ismeri el, nem pedig a kollektív jogokat (az egyén és az individuum amúgy ugyanaz, azt a mondatot majd javítsd ki).
3. Végtelenül leegyszerűsíted a nacionalizmus kérdéskörét. Bevallom, hogy korábban én is hasonlóan gondolkodtam, azaz: patriotizmus-jó, nacionalizmus-rossz. Ám azóta Sajti tanárnőnél egy MA-s kurzust csinálok, ami csak a nacionalizmussal foglalkozik, és ez megváltoztatta a róla kialakult véleményem. Pusztán azért, mert ez egy sokkal összetettebb ideológia annál -mellette ezernyi leágazással-, hogy ilyen egyszerűen pálcát törjünk felette. Ha te is MA-s leszel majd, akkor ajánlom neked, hogy vedd fel azt az előadást! ;-)
EdemLegend · http://adamsmind.blog.hu/ 2011.04.05. 13:27:03
1. Valóban utaltam a magyar viszonyokra, de csak az alátámasztás és könnyebb megértés kedvéért. Attól, hogy tőlünk nyugatabbra vagy a világon bárhol így működnek a pártok, én még nem értek vele egyet. Ha máshol is ilyen a rendszer, akkor bizony mindegyik hibás és kár, hogy a magát a fejlett világhoz tartozónak vallók ezt nem ismerték még fel és nem akarnak rajta változtatni.
2. A klasszikus liberalizmus értékeit írtam le igen. Ami lett belőle azt én sem vallom a magaménak.
3. Majd megpróbálok bejutni arra az órára, érdekelne. Valószínűleg nem tudok erről a témáról eleget, de én jelenleg úgy látom, hogy a nacionalizmust az emberek az élet természetes velejárójának tartják, holott sok jót szerintem nem hozott.
Amúgy köszönöm! Végre egy építő hozzászólás a témában. :)
Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2011.04.05. 13:44:20
2. Sajti tanárnő kurzusa az alábbi címen fut: Politikai eszmék és mozgalmak a 20. században-nacionalizmus. Nagyon friss előadás, ebben a félévben hirdette csak meg legelőször.
3. Ami az előző kommentemből kimaradt, az a "szeressük az egész világot, nézzük annak érdekeit". Nos, én úgy vélem, hogy most még -bárki bármit is mond- a nemzetállamok korát éljük. Ahol a legfontosabb a saját országunk érdeke, teljesen függetlenül attól, hogy léteznek nemzetek feletti szervezetek. Erre kiváló példa az ENSZ BT, ahol az ügyek elvetéséhez elég egy vétó is, ha egy ország érdeke úgy kívánja. De az EU-t is fel lehet hozni példának, ahol csak figyeld meg, hogy mennyire védik az érdekeiket az egyes tagállamok pl.: a franciák a mezőgazdaságukat stb. Vagy amikor Merkel és Sarkozy idén februárban még a "kétsebességes Európáról" értekezett.