Gondolatok a vallásról

Címkék: vallás elmélkedés

2010.12.14. 18:06

Miután olvastam a legutóbbi Tóta W. Árpáddal készült interjút, úgy döntöttem egy kicsit visszatérek egyik kedvenc témámhoz: a vallás és a hit kérdéséhez.

Tóta W. általában elég erőteljesen és mondhatni durván szembe megy az évszázados hiedelmekkel, azonban én erre azt mondom, hogy abszolút rendben van. Szíve joga nem hinni semmiféle vallási blablában. Véleményem szerint majdnem jobban is teszi, hogy így csinálja, mert őt legalább nem kell félteni, hogy teletömik a fejét olyan dolgokkal, amik csak egyesek szerint igazak és senki sem erőltethet rá olyat, ami esetleg ideológiai alapon hátráltatja őt saját fejlődése útján.

Alapvető hibájának tartom azonban, hogy végletesen képzeli el a felállást, miszerint: vannanak a vallásosak (pl. katolikusok) és vannak a nem vallásosak, az ateisták és ezek egymást állandóan támadva, élesen szemben állnak egymással. Ő magát természetesen az utóbbiakhoz sorolja. Nem is feltételezi, hogy esetleg a kettő között is vannak "hívők". Én nagyon sok embert ismerek, akik egyáltalán nem vallásosak, de nem is ateisták. Esetleg nem tagadják Isten létét, de mindenképpen hisznek valami természetfelettiben. Hogy ne menjünk messzire, itt vagyok például én magam: én nem vagyok vallásos és sohasem vonzottak az egyházi keretek, dogmák, de hiszek egy feljebbvalóban. Nekem nincs vallásom és még csak meg sem vagyok keresztelve, de hiszem hogy annak idején élt egy Názáreti Jézus nevű személy és még azt is hogy Mohamed, ill. Buddha is terjesztette az igét, akik egytől-egyig igazat beszéltek.

Mint említettem nekem - saját nézetem szerint - nincs vallásom, de filozófiám van, ami szerintem többet ér akárhány vallásnál. Nem érzem szükségét, hogy birka módjára kövessek tanokat, de azt igen, hogy legyen egy átfogó képem a világról és magyarázatom róla, meg arról, ami mögötte van.

Tóta W. nem túl toleráns és tulajdonképpen ugyanazt teszi, mint a vallásosak, csak negatív előjellel. Belátás nélkül ostorozza az ellenfelet, minden elvüket cáfolva. Holott neki is van istene, csak azt materializmusnak nevezik. Véleményével, miszerint: "Azt gondolom, hogy a vallás fikció, amit kitaláltak emberek, politikai céllal. Ezzel azt mondom a hívőknek, hogy amire ti az életeket föltettétek, barátaim, tulajdonképpen egy nem is túl okos mese. Gyerekek vagytok, akik imádkoztok Darth Vader-hez." részben egyet tudok érteni. A vallások rövid úton valóban gyorsan átváltoztak politikai töltetűvé és a "mi jobban tudunk mindent"-elvét próbálták elhinteni a világban. Dicséretükre szóljon: elég jól ment nekik sokáig. A mai emberiség azonban többségében elég fejlett ahhoz, hogy túl lásson rajtuk.

Meg tudom érteni, hogy szemében a keresztények istene nem egy jóságos gondviselő és inkább hasonlítja Dart Vader-hez. Hogy a mai istenkép sok ember szemében visszás, arról sajnos az egyházak (főleg a katolikus, de a többi is) tehetnek. Nem szabad elfelejteniük az embereknek, hogy - az egyesek által nagyra tartott, mások által inkább lenézett - papok is emberek. Ugyanolyan korlátoltak és a világmindenséghez képest rendkívül szűk látókörő teremtmények. A igemagyarázataikban mindig is nagyobb részt saját elképzeléseiket mondták el, mint sem a valós képet (már ha ez az utóbbi egyáltalán ember számára megismerhető, de kivételesen tételezzük föl, hogy az).

"Azonkívül érdemes elkülöníteni a kereszténységen belül a teológiát és a politikai kereszténységet." Bölcs gondolat Tóta W.-től. Ez a kettő valóban nem ugyanaz. Utóbbit én nem sokra tartom, de az előbbivel érdemes szerintem foglalkozni egy keveset és megvizsgálni - szemellenző nélkül -, hogy a saját véleményünk szerint mely tézisek állják meg a helyüket saját jelenünkben. Én egyáltalán nem gondolom, hogy örökérvényű igazságokként kellene rájuk tekinteni.

Tóta W. nagy érdeme - még ha ezt nem is szépen szokta kifejezésre juttatni -, hogy felismerte: a vallások előírásai és egyes szokásai hátrányosan hatnak a mai emberekre, ill. rendkívül kirekesztőek. Ezt szerintem a mai vallásosoknak is be kell látniuk idővel és megérteni, hogy a szent irataik nem kifejezetten nekik készültek. Ez lehet, hogy kicsit meredek kijelentés lesz, de én hiszek benne, hogy egyszer - talán nem is olyan soká - eljutunk oda, hogy nem lesz szükség egyházakra és mindenkinek nagyobb rálátása lesz a valóságra és az igazságra.


A bejegyzés trackback címe:

https://adamsmind.blog.hu/api/trackback/id/tr862515857

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tíz katolikus kerestetik 2010.12.17. 05:08:18

Van-e egyáltalán hazánkban, nem 10.000, nem 1.000, nem  is 100, hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, aki a katekizmusban  lefektetett katolikus egyház tanításait elfogadja, betartja és aszerint is él? Elém mer-e ezen tíz ember ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ann(gyalk)a · http://anngyalka.blog.hu 2010.12.15. 12:55:18

Szépen összeszedted, beléd akartam kötni, de mikor újra elolvastam láttam, hogy nagyjából ugyanazt mondtad el, mint amit én akarnék elmondani, úgyhogy nem hasogatok szőrszálat, csak egy kicsit...
Nekem mást jelent például az, hogy vki vallásos (=hisz vmilyen/vmennyi Isten létezésében) és szerintem mindenki hisz vmiben (ergo hívő); az, aki Istenben hisz, abban hisz, aki az Ősrobbanásban és a materializmusban, az meg abban, de mivel effektíve egyiket se lehet bebizonyítani (hol van az antianyag 97%-a, miért nem látja mindenki Istent, stb.).
Az, amit Tóth W. írt az Úr a legjobb jóságáról és a kifürkészhetelen útjairól, hogy ez mekkora baromság és ferdítés, szerintem nem igaz. Én úgy hiszem, hogy minden a legjobb jó felé halad, csak ezt nem mindig látjuk, mindennek meg van a maga oka, nincsenek véletlenek. :)

Ann(gyalk)a · http://anngyalka.blog.hu 2010.12.15. 12:56:48

*2. bekezdés vége: mindkettő csak hit marad...
süti beállítások módosítása