Meghalt Andy Whitfield

Címkék: sorozat nagyvilág

2011.09.12. 12:54

"39 éves korában meghalt a Spartacus: Blood and Sand (Vér és homok) című sorozat főszereplője, Andy Whitfield. A színész Walesben született 1972-ben, 1999-ben költözött Ausztráliába, ahol ezt követően élt. A Spartacus előtt ausztrál sorozatokban szerepelt, egy kisebb szerepe a nálunk is bemutatott McLeod lányaiban is volt. A nagy áttörést a Spartacus hozta meg neki, amiben a címszereplő trák rabszolgát alakította. Az első évad végén derült ki, hogy Whitfield non-Hodgkin kórban szenved, ezért a producerek elhalasztották a második évad előkészületeit, hogy felgyógyulhasson."

"A kezelése az első hónapokban sikeresnek tűnt, még pár fotózáson is megjelent és elkezdte az edzéseket, hogy formába lendülhessen a forgatásra. A 2010-es Comic Con-ra egy újabb kemoterápiás kezelés után érkezett már, a rajongók felállva, vastapssal köszöntötték. Akkor még úgy tűnt, szervezete megbirkózik a kórral, de hamarosan visszaesett, és jelezte a Spartacust vetítő Starz-nak, hogy nem tudja elkezdeni a második évadot. (A helyére Liam McIntyre érkezett.) Amikor az újabb kezelések nem hoztak eredményt, Whitfield úgy döntött, szeretné életét családja körében befejezni. Tegnap este, felesége karjaiban halt meg. Legyen neki könnyű a föld."

from: comment:com


A bejegyzés trackback címe:

https://adamsmind.blog.hu/api/trackback/id/tr803220493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása