Tudom most elég sokat kihagytam, de ez van. Nem mindig van kedvem írni. Azért mégis bepótolom, ami elmaradt: leírom a két héttel ezelőtti eseményeket két bejegyzésben. Múlt héten amúgy sem történt semmi érdekes.

Szóval két héttel ezelőtt a lélekkel foglalkoztam behatóbban. (Tulajdonképpen majdnem minden nap ezt teszem, de azt most hagyjuk.) Történt, hogy - sport terén kedvenc - falmászás órámról menten vissza a BTK-ra egy pszchológiai kísérletre a jóöreg 1-es vilivel és az 'Aradi téren' szálltam le. Leszálláskor rögtön szembe ötlött két tábla, mondhatni transzparens ilyen nagy feliratokkal, hogy: "Hova sietsz?", "Mit mondana Jézus ma?" meg ehhez hasonló apróbb betűs szövegekkel. Mint olyan személy, akit "némileg" érdekelnek ilyen kérdések, csak megálltam tovább olvasni. Egyszercsak hozzám lépett egy férfi és megkérdezte, hogy mondanak-e nekem valamit ezek, mármint amiket olvasok. Én meg válaszoltam, hogy persze, mondanak, márcsak azért is, mert van egy elég kiforrott véleményem ebben a témában és inkább csak azért áltam meg, hogy megtudjam másnak mi.

Beszélgetésbe elegyedtünk és megtudtam, hogy ő és a barátai ezt egyáltalán nem valamiféle megbízásból csinálják és még csak nem tartoznak semmilyen felekezethez sem. Egyszerűen csak keresztényeknek vallják magukat és próbálnak azokhoz a dolgokhoz visszatérni, amikben az első keresztények hittek és azt terjeszteni. Ebben nem is találtam semmi megvetendőt, azt az egy aprócska ám mégis jelentős momentumot leszámítva, hogy ezek a dolgok egy kissé szerintem elavultak és túlhaladottak. (Számomra például majdnem teljesen, inkább csak az alapgondolatot fogadom el.) No ez a dolog vált - jó értelemben vett - vitánk alapjává.

Ő hangoztatta a jól megszokott keresztény dogmákat, én pedig mint egy egyszerű gondolkodó problémákat vetettem fel. Ő tulajdonképpen nem mondott többet az eddig tudottaknál mint például: szeressük egymást, az Urat még jobban, stb., stb... Én felvázoltam neki pár gondolatot az én filozófiámból. Egy elég markáns résszel kezdtem, ami nem más, mint a reinkarnáció. Elmondtam neki, hogy szerintem ez igen is létezik, de csak emberből emberbe és hogy ha már ott tartunk, hogy 'térjünk vissza sz eredetihez', akkor azt kell mondjam, hogy a Biblia sem tagadja ezt sehol. Az is igaz, hogy nem nagyon hirdeti, de ez inkább annak tudható be, hogy részint az akkori tanításokban nem ezen volt a hangsúly, részint ezt a művet is emberek (név szerint Nagy Konstantin római császár és bandája) állították össze politikai céljaiknak megfelelően. Utóbbi kijelentésemre az volt a válasz, hogy "ez történelmileg nem állja meg a helyét". Ezen azért jót mosolyogtam. Szegény pára nem tudhatta, hogy egy történész hallgatóval folytat diskurzust. Azt is mondta, hogy ő azért sem tartja elképzelhetőnek a reinkarnációt, mert az visszaélésekre adna lehetőséget, pontosabban: simán mondhatja azt az ember, hogy ő még ráér foglalkozni a lelke megmentésével, most inkább az élvezeteknek él. Én ezt nem így képzelem el. Szerintem az élet és a benne tapasztaltak így vagy úgy, de rákényszerítik, hogy tanuljon a dolgokból. Még akkor is ha úgy érzi, hogy nem változik semmi. Kinél gyorsabb, kinél lassabb. Ez egyénenként eltérő. És ez egy kulcsszó, mert a létezésünk szerintem ezzel függ össze. Hogy rajtunk egyéneken keresztül mindent megtapasztaljon az Úr, aki egyébként nem is az a személy, akinek elképzelik. Ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyezzem földi értelemben vett személyisége nincs is. Az egy nagyon téves elképzelés, hogy Isten egy öreg úr, aki esetleg a felhők tetején ül a trónusán jobbján Jézussal és egész nap ítélkezik. Hogy én hogyan képzelem el Istent és mit gondolok róla az inkább egy másik bejegyzés témája lenne. (Ha lesz kedvem, vagy igény rá, akkor talán lesz is.)

Ő mégis állította, hogy csak egyszer élük, aminek a végén kimondják ránk az ítéletet és aztán elvagyunk, nem jöhetünk vissza többet. Én próbáltam neki erre egy metaforát hozni, hátha elgondolkodik rajta: mondtam neki, hogy képzelje el azt az esetet, amikor egy bűnözőt elkapnak és elítélnek, aki így börtönbe kerül; onnan egy idő után mégiscsak szabadul, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne bűnözhetne tovább. Erre azt a kritikát kaptam, hogy túl földiesen képzelem el a dolgokat. Ezen ismét jót mosolyogtam, mert én inkább pont egy olyan embernek tartom magam, aki a dolgok többségét próbálja egy magasabb perspektívából szemlélni, hátha tisztább eredményre jut. Ezt az előbbit is csak miatta, a jobb megérthetőség kedvéért fogalmaztam meg így.

Ezzel összefüggésben egy másik érdekes dolgot is felvetettem: mi van azokkal, akik a hagyományos keresztény értelmezés szerint nem üdvözültek és ha minden igaz pokolra kerültek? Mert a fáma ugye bár arról szól - amit ő is hirdet -, hogy ennyi volt, onnan nincs tovább, ezek az emberek eljátszották a lehetőségüket. Nekem ez valahogy nem stimmel. A végletekig szerető Isten képét én ezzel nem tudom összeegyeztetni. Erre a problémára egy kitérő választ kaptam, miszerint Isten mindenkit a legjobb tudása szerint, legnagyobb erejéből hív. Hát ezzel eztán tényleg meglettek mentve szegény ördögök. Szerintem a nyilvánvaló válasz az, hogy ez nem így történik, mint ahogy le van vezetve. Az én filozófiám szerint nincsenek rossz emberek, csak kevésbé jó belátásúak, akik még bizony fejlődhetnek és fognak is. Nincsenek rossz döntések, tettek se, csak maximum olyanok, amelyek lassítják a fejlődés, de még azoknak is van pozitív oldaluk és azokból is lehet valamit tanulni még ha elsőre nem is látszik.

Mindezeket persze nehéz csak a Bibliára alapozva meglátni. Az egy jó könyv volt valamikor, de nem a mai embernek. Kb. 2000 évvel ezelőtti embereknek szól. Én állítom, hogy ma nem ugyanaz embernek lenni, mint akkor volt. Már mást jelent. Időközben sokat fejlődtünk és nem csak technikailag. Én a Bibliát csak egy fejlődési fokozatnak tartom. Sőt a Biblián belül több fejlődési fokozat van. Egy gyereket sem úgy nevelünk, hogy egyből a kvantum fizikával kezdjük, hanem szépen fokozatosan. Valami ilyesmi játszódik le az emberiség történelmében is csak sokkal lassabban. Mózes és tevékenysége is csak egy fokozat volt. Egy alapozás. Megzabolázta a vad, elvtelen zsidó népet. Törvényeket adott nekik. Amikor abból kinyerték a számukra szükségeset, akkor eljött hozzájuk a Krisztus, aki meg is mondta nekik, hogy hagyják a régi dolgokat, azok már jelentőségüket vesztették. Ő új dolgokat hozott, onnantól azok a mérvadóak. Én azt mondom, hogy most már ezek is kezdik érvényüket veszteni, pontosabban egy magasabb szintre kellene lépni belőlük. Persze erre még nem mindenki érett. Vannak még sokan, akiknek jobb ha követik a régi dolgokat. Mindenkinek egyéni az útja. Ezt persze jó lenne ha ezek az ókeresztény urak is belátnák és néha a saját eszükkel is gondolkodnának. De ezt a változást minden bizonnyal a beszélgetésünk sem hozta meg, mert azt így zártam le:

"- Figyelj! Látom te is kötöd az ebet a karóhoz és egy picit talán én is, bár én egyáltalán nem állítom, hogy maradéktalanul igazam lenne bármiben is. Mindössze kérdéseket vetettem fel, amiken nem árt elgondolkodni. Én azt mondom, hogy ha itteni utunk véget ért és netalán »fent« találkozunk, akkor majd kiderül melyikünknek volt igaza.

(Fejét rázva) - Nem, nem. Akkor már késő lesz. Úgyhogy...

(Nevetve) - Ja igen, tényleg. A te hited szerint akkor már késő lesz.

- Úgyhogy olvasd el szerinten az Újszövetséget."

Én mégiscsak azt mondom, hogy majd a végén kiderül. Addig is döntsön mindenki a saját belátása szerint. Ne higgyen el senkinek semmit. Még a Bibliának sem. Csak és kizárólag azt higgye el, amit végig gondolt és az ő szerinte is úgy kell hogy legyen. Ha mindent elhisztek, amit nektek mondanak, akkor nem bárányok lesztek, hanem birkák.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.