Büszke vagyok, hogy itt lehetek a felavatási ünnepségeteken, a világ egyik legjobb egyetemén. Az igazat megvallva, sosem szereztem diplomát és életemben most vagyok a legközelebb egy diplomaosztóhoz. Ma három történetet szeretnék elmesélni az életemből, ennyi, semmi extra - csak három történet.

Az első történet a pontok egymáshoz kapcsolódásáról szól.

Kiestem a Reed főiskoláról az első hat hónap után, de utána kb. másfél évig maradtam még mielőtt ténylegesen otthagytam volna. Hogy miért estem ki ?

Még azelőtt kezdődőtt, hogy megszülettem. Biológiai anyám egy fiatal hajadon főiskolás lány volt. Úgy döntött, hogy örökbefogadó szülőknek ad. Úgy érezte, diplomásoknak kell adni a gyermekét. Már minden elő volt készítve, hogy egy ügyvéd házaspár örökbe fogadjon. Ám amikor én előbújtam, ők az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy egy kislányt szeretnének örökbe fogadni. Így esett, hogy a várólistán lévő szüleimet, felhívták az éjszaka közepén azt kérdezve: "Született egy nem várt kisfiú - elfogadják őt?" Mire ők azt felelték: "Természetesen!". A biológiai anyám később rájött arra, hogy az anyám sosem diplomázott le, és az apám sosem tett le egy érettségit. Ezért megtagadta végül az örökbefogadó iratok aláírását. Csak pár hónappal később egyezett bele, mikor a szüleim megígérték neki, hogy főiskolára fognak járatni.

Így kezdődőtt az életem.

17 évvel később főiskolára mentem. De a főiskola akkor majdnem olyan drága volt, mint a Stanford s a munkásosztálybeli szüleim összes spórolt pénze az én tanításomra ment el. Hat hónap után nem láttam benne az értéket. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdek az életemmel és a főiskola sem segített abban, hogy ezt kitaláljam. És ott álltam úgy, hogy elköltöttem a szüleim egész életében spórolt összes pénzét. Ezért úgy döntöttem, hogy kiesek és bíztam abban, hogy jól mennek majd a dolgok. Akkor ez eléggé ijesztő volt, de visszatekintve életem egyik legjobb döntése. Attól a perctől kezdve, hogy kiléptem, nem kellett foglalkoznom az engem nem érdeklő, de kötelező dolgokkal és elkezdhettem foglalkozni azokkal melyeket sokkal érdekesebbnek találtam.

Nem volt túl egyszerű! Mivel nem volt szobám a kollégiumban, a barátaim szobáiban aludtam a földön. Öt centes kólásüvegeket váltottam vissza, hogy a betétdíjból ételt tudjak venni. Minden vasárnap este hét mérföldet gyalogoltam a városon át, hogy heti egyszer rendes ételt egyek a Hare Krisna templomban. Imádtam. Sok dolog amibe belebotlottam kiváncsiságomat és ösztöneimet követve, később megfizethetetlen értéknek bizonyult. Hadd említsek egy példát.

Abban az időben ez a főiskola kínálta talán a legjobb kaligráfia oktatást az országban. Az egész campus mindenhol gyönyörő kézírással készült poszterekkel, címkékkel volt tele. Mivel kiestem és így nem kellett foglalkoznom a normál tárgyakkal, úgy döntöttem, hogy felveszem a kaligráfia tárgyat és megtanulom hogy kell ezt csinálni. Tanultam a serif és a sans-serif betűtípusokról, a különböző betűkombinációk között használható különböző betűközökről és mindarról, hogy mi teszi a tipográfiát igazán nagyszerűvé. Csodálatos volt és történelmi, művészien megalkotott és a tudomány által nem értelmezhető módon - magával ragadónak találtam.

Reménytelennek látszot, hogy mindennek valódi haszna lesz valaha az életemben, de tíz évvel később, az első Macintosh computer tervezése során ez a tudás visszaköszönt. Mindezt beleterveztük a Mac-be! Az első gyönyörű tipográfiával megáldott számítógép volt. Ha nem veszem fel ezt az egy tárgyat akkor, a Mac talán sosem kap sok-sok proporcionális font-ot. És mivel a Windows a Mac-ről másolódott, talán a személyi számítógépekre sosem jut el mindez. Ha nem esek ki, sosem veszem fel ezt a tárgyat, és a személyi számítógépeknek talán nem lennének meg a napjainkban ismert csodás tipográfiai képességeik. Természetesen lehetetlen volt főiskolás koromban a pontok ilyen kapcsolatát látni. De a kapcsolat nagyon tisztán látszik 10 év távlatából visszatekintve.

Még egyszer, nem tudod egymáshoz kapcsolni a pontokat a jövőt fürkészve. A kapcsolatok csak a múltból visszanézve látszanak majd. Ezért bíznod kell abban, hogy a pontok valahogy összekapcsolódnak a jövődben. Valamiben bíznod kell: Isten, sors, élet, karma vagy bármi más is a neve. Mert abban bízva, hogy a pontok összekapcsolódnak majd, bizalmat ad, hogy hallgass a szívedre még akkor is ha eltérít a jól kitaposott útról. És ez az igazi különbség.

A második történetem a szeretetről és veszteségről szól.

Én szerencsés voltam: már az életem elején megtaláltam azt amit szeretek csinálni. Woz és én az Apple-t a szüleim garázsában kezdtül mikor 20 éves voltam. Keményen dolgoztunk - s 10 év alatt az Apple egy két személyes garázsból induló cégből 2 millárd USD-s, 4000 alkalmazottat foglalkoztató céggé nőtte ki magát. Kilenc év után adtuk ki a legkitünőbb termékünket, egy Macintosh-t s ezután lettem 30 éves. Ezután kirúgtak. De hogy rúghatnak ki egy cégtől, melyet Te kezdtél el ? Nos, ahogy az Apple nőtt, mi felvettünk valakit, akiről én úgy gondoltam, nagyon tehetséges, és velem építi majd a céget. Az első évben a dolgok jól alakultak. De ezután a jövőre vonatkozó elképzeléseink nagyban eltértek, s végül összekülönböztünk. Mikor ez megtörtént, az igazgatótanács neki adott igazat. Így 30 évesen hoppon maradtam. Amire egész eddigi életemet koncentráltam, az elmúlt. Lehangoló volt.

Pár hónapig fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Úgy éreztem, hogy hagytam, hogy az előző generáció lerombolja a vállalkozást - miközben leengedtem a karmesteri pálcát, ők lehagytak engem. Aztán találkoztam David Packard-dal és Bob Noyce-szal és megpróbáltam elnézést kérni tőlük. Nagyot hibáztam és legszívesebben otthagytam volna a Szilicíum völgyet, de aztán lassan kikristályosodott valami bennem: még mindig imádom amit csinálok! A helyzet nem változott az Apple-nél: ugyan visszautasítottak, de még mindig szerelmes voltam a munkámba. Ezért elhatároztam, hogy újrakezdem.

Akkor még nem láttam - de az, hogy kirúgtak az Apple-től, a lehető legjobb dolog ami velem valaha történhetett. A sikeresség súlyát felváltotta az újrakezdés öröme - kevéssé biztosnak lenni újra mindenben. Szabaddá tett, hogy megkezdhessem életem legkreatívabb periódusát.

Az elkövetkező 5 évben megalapítottam a NEXT-et és a PIXAR-t, és beleszerettem abba a csodálatos nőbe aki ma a feleségem. A PIXAR-ral megalkottuk a világ első computer-aminációs filmjét, a Toy Story-t s mára ez a világ legsikeresebb animációs studiója. Jelentős fordulat volt, mikor az Apple megvásárolta a NEXT-et, s én így visszatértem az Apple-hez s a technológia amit a NEXT-nél kifejlesztettünk az alapja az Apple mai reneszánszának s Laurene-nel családot alapítottunk.

Egész biztos vagyok abban, hogy mindezek nem történnek így ha nem rúgnak ki az Apple-től. Szörnyű ízű orvosság volt ez, de úgy gondolom, a páciensnek szüksége volt rá. Az élet néha fejbevág egy téglával, de ne veszítsd el a hited! Meg vagyok győződve arról, hogy az egyetlen dolog ami hajtott az a munkám szeretete. Meg kell találnod azt amit szeretsz és ez ugyanúgy igaz a munkádra, mint a szeretteidre! A munkád az életed nagy részét kitölti, s csak úgy lehetsz vele elégedett, ha tudod, hogy amit csinálsz az nagyszerű! S csak úgy tudsz nagyszerű munkát végezni ha szereted azt amit csinálsz. Ha nem találtál még rá, keress tovább és ne állapodj meg! A szíved majd tudatja ha megtalálta amit keresel. S mint bármely nagyszerű kapcsolat, ez is időről időre egyre jobb lesz majd. Szóval keress és ne állapodj meg!

Harmadik történetem a halálról szól.

17 éves koromban olvastam egy idézetet ami valahogy így hangzott: "Ha minden napot úgy élsze meg mintha az az utolsó lenne, egy napon feltétlenül igazad lesz." Ez nyomot hagyott bennem. És azóta az elmúlt 30 évben a tükörbe nézve reggelente azt kérdezem magamtól: Ha ma lenne az életem utolsó napja azt csinálnám ami ma csinálni akarok? És amint a válasz egyre többször lett "NEM", tudtam, hogy valamin változtatnom kell.

Emlékezni arra, hogy nemsokára mind halottak leszünk, az általam valaha látott legfontosabb eszköz ami abban segít, hogy nagy válaszútak előtt döntsünk az életben. Mert szinte minden, minden külső elvárás, minden büszkeség, félelem, szégyen és kudarc - ezek a dolgok mind eltünnek a halállal szemben, meghagyva csak azt ami igazán fontos. Emlékezni arra, hogy meghalsz, a legjobb módszer amit ismerek, hogy elkerüld a gondolat csapdáját, mely szerint valamit elveszítesz. Már pucér vagy, nincs okod nem a szívedre hallgatni.

Kb egy évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak bennem. A reggel 7:30-kor elvégzett vizsgálat egy tumort mutatott ki a hasnyálmirigyemben. Azt se tudtam, mi az a hasnyálmirigy. Az orvosok azt mondták, ez nagy valószínűséggel az a fajta rák amely gyógyíthatatlan és nem élek tovább 3-6 hónapnál. Az orvosom azt javasolta, menjek haza és tegyem rendbe az ügyeimet. Ez az orvosi törvény, elő kell készülni a halálra. Ez azt jelenti, hogy megpróbálsz elmondani a gyermekeidnek mindent amit az elkövetkező 10 évben akartál, mindezt pár hónap alatt. Be kell fejezned mindent, megkönnyítve a családod dolgát, amennyire csak lehet. El kell köszönnöd.

Egész nap ezzel a diagnózissal éltem. Még aznap este elvégeztek egy biopsyát mely során levezetnek egy endoszkópot a torkomon át a gyomron át a beleimbe, hogy egy tűvel sejtmintát vehessenek a rákos sejtekből. Le voltam szedálva, de a nejem aki ott volt, elmesélte, hogy amint megpillantották a sejteket a mikroszkóp alatt, az orvosok sírva fakadtak, mert kiderült, hogy a hasnyálmirigy-rák egy nagyon ritka fajtájával van dolguk mely műtéti úton gyógyítható. Megműtöttek és már jól vagyok.

Ekkor voltam a legközelebb a halálhoz, és remélem ez így marad még pár évtizeden át. Átélve mindezt, biztosabban beszélhetek róla, mint amikor a halál egy használható, de csupán elméleti koncepció volt.

Senki nem akar meghalni. még azok sem akik a mennyországba akarnak jutni, sem akarnak meghalni, hogy odaérjenek. A halál az úticél, amely mindannyiunknak kijut egyszer. Ezt senki sem hagyhatja ki. Ez úgy van ahogy lenni kell: mert a halál nagy valószínűséggel az élet legjobb találmánya. Ő az élet változás ügynöke: eltakarítja a régi dolgokat, hogy utat adjon az újak születésének. Jelenleg az újak Ti vagytok. De egy napon, nem túl sokára, Ti lesztek az öregek akiket el kell takarítani. Bocs ha túl drámai vagyok, de ez így igaz.

Az időtök limitált, szóval ne vesztegessétek avval, hogy valaki másnak az életét élitek! Ne essetek a dogmák csapdájába mely más emberek gondolkodásából táplálkozik. Ne hagyjátok, hogy mások véleményének zaja elnyomja a saját belső hangotokat! És a legfontosabb: legyen meg a bátorságotok a szívetekre hallgatni és a megérzéseiteket követni! Ezek már valahogy tudják, mivé akarsz válni valójában. Minden egyéb másodlagos.

Mikor fiatal voltam, volt egy csodás kiadvány "Az egész Föld katalógusa" címmel. Ez a generációm egyik bibliájának számított. Egy Stewart Brand nevű fickó készítette, nem messze innen, Menlo Park-ban, és művészi érzékével életre keltette. Ez még a 60-as években történt, a személyi számítógépek és a kiadvány-szerkesztés előtti időkben, így az egész kiadvány írógépek, olló és Polaroid kamerák segítségével készült. Egyfajta Google volt ez papír formában, 35 évvel azelőtt, hogy a Google létrejött. Idealista volt, megrakva ügyes eszközökkel, és nagyszerű elképzelésekkel.

Stewart és csapata több kiadást jelentetett meg a The Whole Earth Catalog-ból s végül kiadtak egy utolsó változatot. Mindez a 70-es évek közepén történt, én ekkor Veletek egykorú voltam. Az utolsó szám hátoldalán egy kora hajnali vidéki útról készült fotó volt, arról a fajtáról amivel találkozni szoktunk, országúti stoppolás közben, ha kalandvágyóak vagyunk, alatta pedig ezek a szavak: "Maradj éhes, maradj bolond!" Ez volt az ő búcsúzó üzenetük, tanácsuk : "Maradj éhes, maradj bolond!" Mindig ezt kívántam magamnak. És most ezt kívánom Nektek, frissen végzetteknek, akik valami újat kezdenek majd.

Maradj éhes, maradj bolond!

Egy ember, kinek élete rendkívül inspiráló. Egy olyané, aki sosem fejezte be az egyetemet (főiskolát), éppen hogy csak belekóstolt és mégis sokra vitte. A sok buktató ellenére sikeres életet élt és szerintem boldog is volt. Nevetségesnek találom az ő példája mellette azt, hogy ma (pl. Magyarországon) olyan piacra termelünk, ami nem létezik, vagy csak korlátozott mértékben. Mára már közhellyé vált az a kifejezés, hogy: "diplomás munkanélküli". Mindenki tudja, hogy a most végzettek nagy részéből ez lesz mégsem tesznek ellene. Rengetegen járnak egyetemre és egyre többen szeretnének. Kérdem én: minek? Nem kell, nincs rá szükség. Ha boldogulni akarsz az életben, akkor - a közhiedelemmel ellentétben - az nem feltétlen itt kezdődik. Sajnos kevesen látunk az orrunknál tovább és amikor valamit szeretnének valamit fenntarthatóvá tenni, akkor a rövidlátók sértve érzik magukat és pl. olyan hülyeségbe kezdenek, mint az éhség-szrájk.

Gondolj a jövődre és képzeld el benne magad: olyannak látod mint szeretnéd?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.